Az antidemokratikus erők következő célpontja a szabad sajtó lehet

Az amerikai külügyminisztérium demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkára szerint.

Megírtuk, hogy Magyarországra látogatott Sarah Sewall, az amerikai külügyminisztérium demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkára.

Sewall látogatásakor sorolta a hazánkban jelentkező demokráciával szembeni problémákat, ilyenek

Az államtitkár a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában tartott, Demokrácia és emberi jogok: közös felelősségünk és kihívásaink című előadása során azt a sötét képet festette, hogy az eddig csak az Alkotmánybíróságot célzó antidemokratikus erők következő célpontja a szabad sajtó lesz – írja a nol.hu.

Ezt arra alapozta, hogy zaklatják az újságírókat és úgy akarják befolyásolni a tartalmat, hogy egy kézben tartják a nagy médiavállalatokat.

Sewall azt mondta, szükségünk van a szabad sajtóra a kormány elszámolásához és az ország állampolgárainak ki kell állnia a független intézmények mellett. A korrupcióról is beszélt, nyomatékosítva, hogy az mennyire káros hatással van a gazdaságra és ideális terep a bűnszövetkezetek számára.

Az államtitkár utalt hazánk és Amerika fontos kapcsolatára, de azt mondta,

Magyarország előtt még hosszú út áll.

Szerinte a magyarok egykori konszolidálódás sokakat inspirált a világban. Figyelmeztetett, hogy a demokráciára nagyon oda kell figyelni, fontos a független bíróság, a szabad választások és a szabad sajtó.