A Fidesz szerint orosz segítség nélkül Magyarország sem működhetne

Szerintük sem Európa, sem Magyarország kiegyensúlyozott működése és növekedése nem képzelhető el orosz gazdasági, kereskedelmi együttműködés és energiabiztonság nélkül.

A kormánypárt arra reagált, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt, majd azt mondta: az EU és Oroszország együttműködésének pragmatikus, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló újjáépítése nélkül az európai versenyképesség javítása nehezen képzelhető el.

A Demokratikus Koalíció már a találkozó előtt kiadott egy közleményt, amelyben azt írták: azzal, hogy “Orbán Viktor Vlagyimir Putyin hóna alól támadja az Európai Uniót,

orosz érdekeket szolgál és szembemegy a magyar nemzeti érdekkel”.Erre reagálva a Fidesz azt írta: “ugyanazok, akik ma az orosz külügyminiszter hivatali látogatása miatt hisztériáznak, kormányzásuk alatt Totó kutyába is lementek, hogy Putyin kedvében járjanak”.

(MTI)