Száznál több taxis vonult Ferihegyre

Mert kedd van, ami nekik azt jelenti, hogy tüntetnek.

Ezen a kedden is összegyűltek a taxisok a Hősök terén, ezúttal a Hungária körúton keresztül a ferihegyi repülőtérig tartanak felvonulást. Múlt héten mintegy nyolcvanan voltak, akkor a Lánchidat foglalták el, most úgy tűnik, még egy kicsit alábbhagyott a lelkesedés – a 24.hu tudósítója szerint nagyjából hatvanan gyülekezhettek a demonstrálók.

A tiltakozó taxisok békésen készülődtek még fél 3 előtt.

24.hu / Kaufmann Balázs

Nem sokkal később útnak indultak. Út közben csatlakoztak hozzájuk, így száz fölé emelkedett a létszám.

Fotó: Pál Anna Viktória

A vonuló tömegben volt, aki arra is ügyelt, hogy pozitív képet mutassanak magukról. A tudósítónkat szállító taxis hátraküldött egy füstölgő kollégát.

A felvonulás miatt lezárások is lesznek a városban. Szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül:

Lezárásra kerül:

Címkék: taxitüntetésuber