Eltemették Pozsgay Imrét

Szép beszédeket mondott az elnök úr, az MDF-nek az alapítója és az emberi erőforrások minisztere.
Kapcsolódó cikkek

Utolsó útjára kísérték pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben Pozsgay Imre volt államminisztert, egyetemi tanárt, aki március 25-én, életének 83. évében hunyt el.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a bölcs, a nemzetért tevő, haláláig érdeklődő embertől, “a nemzet alázatos szolgájától” búcsúzott. Kiemelte, vannak emberek, akikben megvan a képesség és az akarat, hogy mindazt, amit tesznek, egy tágasabb horizonton szemléljék, magasabb mércével mérjék, mint a napi politikai küzdelem. Ez a magasabb mérce, mely bennünket – “az internacionalistákat leszámítva” – összeköthet, így hangzik: mi lesz a magyar nemzettel?

Budapest, 2016. április 15. MTI Fotó: Kovács Tamás

Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, Pozsgay Imrének köszönettel tartozik minden magyar, hiszen komoly szerepe volt a békés átmenetben.

Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, aki csaknem fél évszázadon át a barátja volt, arról szólt a ravatalnál, a több száz gyászoló előtt: “Pozsgay Imrében volt politikai és közéleti bátorság”, merte felülbírálni fiatalkori meggyőződését, “kimondani a sokáig kimondhatatlan szavakat 1956-ról”, “értelmiségi, reformer politikus volt, a humanista demokrácia következetes híve”. (MTI)