Aranykéz utca, Fenyő-gyilkosság: Rohác és Portik felmentését kérték

Összesen hat halálos áldozattal járó bűncselekményekről van szó.

Felmentést kért Jozef Rohác, Portik Tamás és két további vádlott ügyvédje az összesen hat halálos áldozattal járó Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-, illetve Cinóber-gyilkosságok ügyében a perbeszédek során.

A védelem szerint a tárgyi bizonyítékok hiányosak, a terhelő tanúk vallomásai pedig életszerűtlenek, ellentmondásosak, hiteltelenek.

Az ügyész néhány napja életfogytiglant indítványozott Portiknak és a szlovák állampolgárságú Rohácnak a csaknem két évtizeddel ezelőtti cselekmények ügyében. Az ügyészség szerint Rohác tettese volt a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantásnak és a Fenyő-, illetve Cinóber-gyilkosságnak, Portikot pedig azzal vádolják, hogy felbujtója, megbízója volt a robbantásnak és a Cinóber-gyilkosságnak.

Jövő héten a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően megszülethet az elsőfokú ítélet is az 1990-es évek második felének három közismert bűnügyében.