196 szegedi gyerek kapta el a rejtélyes betegséget

Az egész Gregor József Iskolát fertőtlenítették, de nem értik egyelőre, hogy betegített meg ennyi embert az ismeretlen kórokozó.

Mintegy kétszáz gyermek betegedett meg egy szegedi általános iskolában – közölte a Csongrád Megyei Kormányhivatal sajtószolgálata pénteken. A közlemény szerint a szegedi Gregor József Általános Iskola igazgatója szerdán délután jelentette a járási tisztifőorvosnak, hogy az intézményből 120 gyereket küldtek haza hányással, hasmenéses tünetekkel.

A betegség tünetei alapján az ételfertőzés gyanúja is felmerült. Az iskola háromszáz adagos melegítő konyháján az ellenőrzés nem talált közegészségügyi hiányosságot. A járványügyi szakemberek megvizsgálják az ételmintákat és az ivóvizet, és elrendelték az iskola összes helyiségének fertőtlenítőszeres takarítását, amit csütörtökön el is végeztek.

A tisztiorvosi szolgálat munkatársai kikérdezték a beteg gyerekek szüleit, valamint felvették a kapcsolatot az összes szegedi házi gyermekorvossal is. Péntekre a megbetegedett gyerekek száma 196-re emelkedett és négy pedagógusnál és egy takarítónál is jelentkeztek a gyors lefolyású betegség tünetei.

A gyerekek közül hárman kerültek az egyetem gyermekklinikájának fertőzőosztályára, valamennyien infúziós kezelésre szorultak, általános állapotuk kielégítő. A járvány okának felderítésért az iskola valamennyi tanulójára kiterjedő felmérést végeznek – áll a közleményben.