Három hónapja nem kapják meg juttatásaikat az MVM-dolgozók

Lázár János szerint az állami cég egy megszűnt jogszabályt vett alapul, haladéktalanul intézkednek a kifizetésekről.

Január elseje óta nem kapják meg a kafetériát és más nekik járó juttatásokat az állami MVM dolgozói – írja az Origo. A parlament ülésén hétfőn este az MSZP-s Heringes Anita kérdezte Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy kinek a trehánysága miatt áll fenn ez az állapot. Az MVM-nél ugyanis azt mondták a dolgozóknak: ők utalnának, de a Miniszterelnökség válaszára várnak.

Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az iparági sztrájkot sem tartotta kizártnak, ha nem sikerül megállapodni az MVM munkavállalóinak az ágazati kollektív szerződésben szereplő juttatásainak kifizetéséről.

Lázár válaszában elmondta: ismeri a problémát, de az igazság az, hogy nem kell várni semmilyen engedélyre, azonnal ki lehet fizetni a járandóságokat. Korábban volt olyan szabály, ami a közigazgatási tárca jóváhagyásához kötötte az ilyen kifizetéseket, ez a minisztérium azonban megszűnt. A mostani jogi környezetben már csak bejelentési kötelezettsége van az állami cégeknek a minisztérium felé, engedélyre nem kell várni.

Lázár azt mondta: felvette a kapcsolatot a fejlesztési tárcával, hogy megtörténjen a kifizetés.