LMP: több száz pedagógus fizetése veszélyben

Az Oktatási Hivatalhoz kerülő szakemberek elveszíthetik besorolásukat és az állásuk is veszélybe kerül – írja az ellenzéki párt a közleményében.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól történő feladatátcsoportosítások több száz pedagógus fizetését és álláshelyét veszélyeztetik. Az LMP szerint a kormánynak garanciát kell vállalnia, hogy az átszervezések senkit nem fognak hátrányosan érinteni.

A párt közleménye szerint áprilistól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól az Oktatási Hivatalhoz kerülnek a pedagógiai szakmai szolgáltatások. Az ezekben a speciális szakérői munkakörökben dolgozó pedagógusok részesültek a béremelésből, beléptek az életpályamodellbe. Az átszervezések után mindez megváltozhat, az új munkakörökben elveszíthetik korábbi besorolásukat, amely több tízezer forintos fizetéscsökkenéssel járhat, valamint munkahelyük is bizonytalanná válik.

Felhívják a figyelmet, hogy nemrég az egyes területi államigazgatási szervek kormányhivatalokba integrálásával, illetve egyes önkormányzati hatáskörök járási szintre telepítésével több ezer dolgozó fizetése csökkenhetett és álláshelyek is bizonytalanná váltak. Emiatt a kormánynak garanciát kellene vállalnia, hogy ez a pedagógusokkal nem ismétlődhet meg.