A házibuliktól a romokig: búcsú a Moszkvától

Az órát már elvitték, ledőlt a fornettis bódé, a hajléktalanok a járókelők közé szorultak, a nyugdíjasok pedig a kordonok közötti kis réseken leskelődnek. Több csúszás után pár hete tényleg elkezdték eldózerolni a Széll Kálmán teret, amelyhez évtizedek óta nem nyúlt a városvezetés. A szimbolikus hely így a főváros leginkább lerohadt tere lett. Elvileg nagyjából egy év múlva készen is lesz az új, az átalakítást a kormány finanszírozza, összesen 5,3 milliárd forintba kerül majd. Egységes lesz az arculat, logikusabb a megállók és a szolgáltatások elrendezése, és úgy általában az a cél, hogy birtokolja a teret a város, ne csak áthaladjon rajta befogott orral és összehúzott szemöldökkel.

Valószínűleg nem volt még tér Budapesten, amelynek új nevét ennyire nem akarta elfogadni a város. A Széll Kálmán nagyjából mindenkinek Moszkva maradt, esetleg “Moszkva, izé, bocs, Széll Kálmán”. Ha átadják a felújított teret, az már valószínűleg tényleg Széll Kálmán lesz, azaz a Moszkva térnek nem csak hivatalosan, hanem a köztudatban is vége. Eltöltöttünk tehát egy napot a romok között, hogy fotókkal emlékezhessünk meg a Moszkváról: a házibulikról, a tarhálásról, a szikkadt, kihűlt pizzaszeletekről, a félrészegen villamosra várakozásokról és az enyészetről. Na de elég is az amatőr szépprózából: egyszerűen csak ideteszem az elmúlt 24 óra termését.