Meleg hétvégére számíthatunk

Napok óta nem volt már ilyen, hogy sem riasztás, sem figyelmeztető előrejelzés nincs a meteorológiai szolgálat honlapján, pénteken akár 15 fok is jöhet, de szombaton sem lesz sokkal idegebb.

Pénteken hajnaltól délnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, de északkeleten estig sok lesz a felhő. Csapadék nem várható. A délies szél több helyen megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6 fok között valószínű, nyugaton lesz az enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de északkeleten és a főváros környékén hidegebb lesz – derül ki az Országos Meteorológia szolgáéat előrejelzéséből.

Szombaton kezdetben változóan felhős lesz az ég, majd délutántól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Csapadék napközben még nem valószínű, majd estétől egyre többfelé elered az eső, záporeső. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, északnyugaton meg is erősödhet. Késő este északnyugaton a szél északnyugatira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között alakul, de északnyugaton csak 5, 7 fokig hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton és délen 10 és 14, másutt 5 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, estefelé nyugaton csökkenhet átmenetileg a felhőzet. Csapadéksáv vonul át kelet, délkelet felé, délután eső, zápor inkább már csak a Dunától keletre valószínű. A Tiszántúlon a délnyugati, másutt az északnyugati, északi szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de délen, délkeleten 8, 10 fok is lehet.