Meghalt Hankiss Elemér

Hankiss Elemér 1928-ban született Debrecenben, édesapja, Hankiss János irodalomtörténész volt. Egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-francia szakán végezte 1950-ben.

Pár éve interjúztuk Hankiss Elemért – alább egy részlet, itt az egész

“Prédikálni akkor is kell, ha az ember tudja: kicsi az esélye annak, hogy hatással lehet a történésekre. Életem legnagyobb csalódását – tisztelet a kiváló kivételeknek – a magyar közélet elképesztő megromlása okozta. Az egész társadalmat megfertőzve erkölcsileg korrumpálódtak a szereplői, ráadásul teljesítményük, különösen az utóbbi években, szánalmas volt… Meglepően gyorsan elérhető érdemi változás. Ha van társadalmi szerződés, ha a politika képes meggyőzni bennünket, hogy értünk dolgozik, hogy kíváncsi a véleményünkre, hogy nem minden politika és biznisz, hogy nem minden döntés a fejünk fölött születik, akkor gyógyulni fogunk. Az Adenauer-De Gaulle megállapodás után tíz év alatt még gondolkodásában is átalakult a német társadalom. Nekünk miért ne sikerülhetne?”

Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádjával tíz hónapot töltött vizsgálati fogságban, végül bizonyítékok hiányában felmentették.

Hankiss Elemér az 1960-as években dolgozott az Európa Kiadónál, majd a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének értékszociológiai és módszertani osztályát irányította, 1996 és 1998 között pedig az intézet igazgatója volt. Tanított az ELTE-n, a szegedi József Attila Tudományegyetemen és a Közép-európai Egyetemen, vendégprofesszor volt több külföldi egyetemen.

Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia. Írásai több tudományterületen is új utakat nyitottak.

Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) és a Diagnózisok 2. (1986), valamint a Kelet-európai alternatívák (1989) című köteteiben a magyar társadalom helyzetével, jövőjével foglalkozott. Majd Új diagnózisok című tanulmánykötetében a rendszerváltozás tanulságait elemezte. A Nincsből a Van felé című 2012-es munkája az emberi lét alapvető kérdéseivel foglalkozik.

Hankiss Elemér munkásságáért több elismerést is kapott: 1987-ben Az év könyve-jutalom díjat kapta, 1994-ben az objektív tájékoztatás érdekében kifejtett példamutató tevékenységük elismeréseként Gombár Csabával, a Magyar Rádió korábbi elnökével együtt átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést, 2006-ban Budapest díszpolgára lett és Széchenyi-díjat kapott. 2007-ben a Prima Primissima Díj egyik kitüntetettje volt, 2008-ban Hazám-, 2012-ben Bibó-díjjal ismerték el.

Hankiss Elemér 1990 és 1993 között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben.

Temetéséről családja később intézkedik.

Fotó: MTI / Kovács Tamás