Kövér a magyar állam megszűnésével fenyeget

Az alapokat leraktuk, a falakat felhúztuk és a tető is a fejünk fölött van. Most a sokkal kevésbé látványos, de nagyobb erőket igénylő feladatokat kell elvégeznünk. Ugyanakkor maradtak még sorskérdéseket érintő kihívások, mint például a népesedés – nyilatkozta a Fejér Megyei Hírlap szombati számában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Kövér László az interjúban hangsúlyozta: amennyiben a következő tíz-húsz évben az ország nem tudja kezelni a népességfogyást, akkor az ezeréves magyar állam megszűnése fenyeget. Hozzátette, hogy Magyarország társadalma “viharos gyorsasággal” öregszik, ráadásul a fejlettebb, jobban fizető államok elszívják a magasan képzett munkaerőt. A házelnök úgy vélte: ha a nemzetek azt a pénzt, időt, energiát, amelyet az elmúlt években feleslegesen elpazaroltak, csak kis részben is gazdaságfejlesztésre, a halmozottan hátrányos helyzetűek képzésére fordították volna, akkor csökkenteni lehetett volna a fejlettségi mutatók közötti különbségeket.

Ideológiai háború

A 2014-ben induló fejlesztési ciklus fő prioritásának a gazdaságfejlesztést nevezte. “Fontos, hogy a régióban megerősödjék a polgári középosztály, vagy ha úgy tetszik, a vállalkozó osztály, amely mindig tőkeszegény és gyenge volt, ráadásul a szocializmus még ki is véreztette” – fogalmazott. Megjegyezte: az elmúlt negyedszázadban a gazdasági növekedés számai mögött elsősorban nem a hazai kis- és középvállalkozások sikerei álltak, hanem a külföldi multinacionális cégek teljesítményei. Amennyiben a hazai vállalkozások történelmi hátránya csökken, akkor az állam ereje is megnövekedhet – mondta.

Kövér László kiemelte: nemcsak Európában, hanem az egész világban óriási ideológiai háború, átrendeződés zajlik, amelynek egyik fő küzdőtere Európa. Szerinte a fő kérdés, hogy kik hozzák meg az emberek mindennapjaira alapvetően ható döntéseket: “az államok vezetői, akik valamiféle felhatalmazást kapnak a saját választóiktól, vagy azok az arctalan, névtelen, homályba burkolózó, de hús-vér emberek által irányított gazdasági vagy tudatformáló háttérhatalmak, amelyek viszont nem viselnek felelősséget”.

A tengerentúlról diktálnak

A házelnök jelezte: az ukrán válság is világosan megmutatta, hogy az európai döntéshozóknak alig van beleszólásuk a folyamatokba, miközben “a tengerentúlról diktálják a szabályokat és a tempót”. Ezért is fontos az erős nemzetállamok közössége, hiszen a nemzetállamok léte egyenlő a demokráciával – mondta.

Kövér László úgy vélte: az elmúlt négy évben a regnáló jobbközép kormány ellen indított politikai támadásokat azért kellett és kell komolyan venni, mert “az Európai Unión belül egyfajta lopakodó hatáskörbővítés zajlik”.

“Kialakul a politikai erőviszonyokra épülő szokásjogrendszer, amelynek viszont a közepes és kis államok mindig a vesztesei lesznek. Csak az egymásrautaltság felismerése és az összefogás vezethet eredményre, ezért is érdemes kiemelni a Visegrádi Négyek gyakorlatias együttműködését, amely eddig is sok sikert hozott” – fogalmazott.