Schiffer szerint álságos az „Európa-vita”

Az LMP társelnöke szerint a májusi európai parlamenti (EP-) választáson sok minden múlik részvételen, de nem tartja kizártnak, hogy pártja akár két képviselőt is tud majd delegálni az EP-be.

Schiffer András csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: miután sikerrel vették az “aláírásgyűjtési kanyart”, úgy véli, biztonsággal be fognak tudni kerülni az Európai Parlamentbe.

Kifejtette: az LMP egy europolitikus párt. Álságosnak tartja a mintegy tíz éve tartó vitát arról, hogy erősebb vagy gyengébb, kisebb vagy nagyobb Európa kell.

Schiffer András szerint az, hogy a “tőke Európáját valósították meg az elmúlt évtizedekben, előidézett egy többsebességes Európát”, amelynek a kelet-európai országok – köztük Magyarország -, illetve Dél-Európa is kárvallottja.

A párt társelnöke azt mondta: az LMP képviselői más zöld politikusokkal ki fogják dolgozni az ökoszociális Európa tervét, ahol például a bérek, a környezetvédelem, a munkavédelmi jog tekintetében “több Európára” lesz szükség. Ugyanakkor például a termőföld védelménél nagyobb autonómia kell – tette hozzá Schiffer András.