Elküldték Bajnait Csongrádról

Azt kérte tőle Hajdú Gergely, a KDNP helyi szervezetének elnöke, hogy ne zavarja meg a csongrádiak nyugalmát.

Bajnai Gordonnak akadna teendője Békés megyében, rendeznie kellene azoknak a gazdáknak az ügyét, akiket egykor tönkre tett cége – mondta a politikus az Együtt-PM Szövetség vezetője és Komáromi Zoltán, a kormányváltó szövetség helyi jelöltjének lakossági fóruma előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Hajdú Gergely úgy fogalmazott, az emberek 43 napja várják arra is a választ, mire gyűjtötte Simon Gábor 240 millió forintját.
A kereszténydemokrata politikust sajtótájékoztatója alatt mintegy tucatnyi aktivista állta körbe, akik többek között „Gordon, Gyurcsány bedarált?”, „Tudtál Simon 240 millió forintjáról?”, „Zuschlag, Mesterházy, Gyurcsány = szatyorkabinet!” feliratú táblákat tartottak, egyikük pedig Ludas Matyinak öltözve kezében plüsslibát tartott.