Győri fémkereskedők: nyolcan előzetesben

Még nyolcan vannak előzetes letartóztatásban a január elején kipattant győri fémkereskedőügy tizennégy gyanúsítottja közül: öt ember esetében kedden három hónappal meghosszabbították a kényszerintézkedést, három ember ügyében jövő hétfőn dönt a Győri Járásbíróság - közölte a Győri Törvényszék szóvivő bírája.

Máté Kinga a döntés indokaként azt mondta: valamennyi gyanúsított esetében változatlanul fennáll az összebeszélés, a nyomozás megnehezítése, a szökés vagy elrejtőzés veszélye, de a döntést indokolja az eljárás különös tárgyi súlya, határon átnyúló jellege is.

Hozzátette, emellett a bűncselekményben vezető, szervező szerepet játszó gyanúsítottak, illetve azok esetében, akik ellen korábban ilyen vagy hasonló ügyben folyt eljárás, továbbra is megalapozottnak látta a bíróság a bűnismétlés veszélyét is.

Januárban magyar, cseh és szlovák nyomozószervek együttműködésének eredményeként fogták el a csapat tagjait, egyikük már akkor is a jogerős szabadságvesztését töltötte. A kétszáz emberrel végrehajtott akcióban 19 nagy értékű autót, köztük Bentleyt, Maseratit foglaltak le összesen 230 millió forint értékben, továbbá 62 millió forintnyi készpénzt és ékszereket, a széfekből pedig hat kilogramm aranyat.

Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi elnökhelyettese akkor elmondta: a győri család tagjaira épülő bűnszervezet fémhulladékot szállított Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel Magyarországon egyes termékekre bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unió általános szabályai érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. Mivel a láncba beiktatott strómancégek nem fizették be az általános forgalmi adót, a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt.

Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány szerint a szlovák költségvetést 21 millió eurós (6,2 milliárd forintos) kár érte. Az ügyben 555 adóköteles tranzakcióról van szó, 112 millió euró átutalásával. A szervezet elsősorban rezet szállított négy felvásárló cégnek.

Vladimir Kram, a cseh rendőrség Korrupcióellenes és Gazdaságvédelmi Hivatalának igazgatóhelyettes azt közölte, hogy a csoport Csehországban öt gazdasági társaságon keresztül 80 millió korona (920 millió forint) értékben követett el adócsalást, és emiatt nyolc embert fogtak el.