Meghalt Wittich Tamás

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) korábbi elnöke hétfő hajnalban hunyt el - közölte az MSZOSZ honlapján.

Wittich Tamás, a  magyar szakszervezeti mozgalom meghatározó személyisége volt. 1996-tól, tíz éven át töltött be vezetői posztot az MSZOSZ-nél, a szövetség alelnöke, majd elnöke volt. A szövetség élén elsősorban országos ügyekkel, makrogazdasággal, bérpolitikával, a kollektív szerződésekkel, szociálpolitikával, iparpolitikával foglalkozott. Ezt követően a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója volt 2006 és 2010 között. A kormányváltás után Matolcsy György mentette fel még miniszterként.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Otthonában, váratlanul érte halál. Wittich Tamás, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után a könnyűiparban kezdett el dolgozni. Gazdasági munkája mellett az érdekvédelmi munkából is kivette a részét. 1978-tól kezdve már a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete munkatársa, majd közgazdasági osztályvezető-helyettes, illetve közgazdasági titkár volt, mielőtt megválasztották a szervezet főtitkárának.

Gazdasági szakemberként, szakszervezeti vezetőként, publikáló szakemberként egyaránt a bérből és fizetésből élők érdekét képviselte. Emlékét így őrzi meg a közösség. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége mély együttérzéssel osztozik a család fájdalmában. Temetéséről később intézkednek.

Címkék: wittich tamás