Rekordszámú vaddisznót öltek meg

Több mint 11 ezer vaddisznó került puskavégre az elmúlt idényben Nógrád megyében, ami jelentős emelkedés az előző évi 8 ezer példány után – tájékoztatott a Nógrád Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Vadászati és Halászati Osztályának vezetője.
Kapcsolódó cikkek

Bakó Csaba elmondta, hogy szabad területen 11 190 vaddisznót ejtettek el, de ez az adat tartalmazza az 55 elhullott, köztük a vad-gépjármű ütközésben elpusztult egyedeket is. Az elmúlt évtizedben átlagosan öt-hatezer vaddisznót lőttek ki évente.

A teríték nagy része, mintegy 4500 példány húsz kiló alatti malac volt. Ennek az az oka, hogy a klasszikus sertéspestis járvány visszaszorítása, illetve megelőzése érdekében szükséges a betegségre legfogékonyabb fiatal korosztály apasztása. Ezekért az állam a vadhús kilónkénti 150-200 forintos felvásárlási árához képest magas kártérítési összeget, példányonként 20 ezer forintot fizetet.

Ami a vaddisznótrófeákat illeti, szabad területen 1663, vadaskertben 61 kant ejtettek el. Bírálaton a 16 centiméteresnél hosszabb trófeákat kell bemutatni. A szakigazgatási hivatal szakemberei 337 agyarpárt értékeltek, közülük 25 arany-, 41 ezüst-, 89 pedig bronzérmesnek bizonyult.

Mást is lőnek, sokat

Az adatok alapján Magyarországon területarányosan valószínűleg a több mint 40 százalékban erdő borította Nógrádban él a legtöbb vaddisznó: az elmúlt vadgazdálkodási évben 20 hektáronként került terítékre egy-egy példány.

Az előző évekhez képest valamennyi nagyvadfaj esetében emelkedett a kilövések száma a megyében, ha nem is a vaddisznókéhoz hasonló mértékben.

A 2012. március elsejétől ez év február 28-áig tartó vadgazdálkodási évben szabad területen 2143 gímszarvas került terítékre Nógrádban, ebből 634 bika volt. A hét vadaskerti példánnyal együtt végül 153 példány lett érmes: a bírálat szerint négy trófea arany-, 36 ezüst-, 113 pedig bronzérmet kapott.

Nógrád legritkább nagyvadja a dámszarvas, ebből a fajból 203 példány került puskavégre. A 72 bika közül 34 kapott érmet, ami 47 százalékos arány. A szabad területen elejtett 318 muflon között 97 kos volt, vadaskertben további 12 példányt lőttek. Ezen vadfaj esetében is szembetűnő az érmes trófeák magas aránya: 44 példány, az összes kos 40 százaléka kapott érmet a bírálaton.

Őzet 2083-t ejtettek el, illetve vettek nyilvántartásba elhullott példányként a megyében. Ezek közül 797 volt bak, érmesnek 58 bak trófeája bizonyult. Aranyérmet hét kapott közülük, ami arányaiban egy százalék alatt van: Nógrád megye természeti adottságai e vadfaj trófeafelrakásának kedveznek a legkevésbé.

Az apróvad a megyében sokkal kisebb jelentőségű: a 178 mezei nyúl mellett 5161 fácán került terítékre.

Megbolondítja az idő a vadakat

Az elhúzódó tél nem csak az embereknek okoz bosszúságot, az állatvilágot is összezavarta. Az élelemhiány a házak közé és az utakra űzheti őket, károkat okozva ingatlanokban, gépkocsikban. Mit tehetünk, hogy megelőzzük a baleseteket? Ki a felelős az állat által okozott károkért? Kattintson!

Ha peddig arra kíváncsi, mit kell tenni, ha vaddisznóval találkozunk, itt elolvashatja!