Szegeden is gyűjti az adományokat a Mikulásgyár

Napokon belül országszerte megkezdi az adományok gyűjtését a Mikulásgyár, a két budapesti helyszín mellett az országban több helyen is felállítanak gyűjtőpontokat.

A Szeged Plazában december 6-tól, csütörtöktől fogadják az adományokat. Az első postán érkezett ajándékdobozokat már hétfőn becsomagolták, és Joulupukki, a lappföldi Mikulás vitte a fővárosi 56-osok terén lévő Mikulásgyárba. Az évek óta felállított gyárban idén december 6. és 21. között szortírozzák és csomagolják a beérkezett ajándékokat, élelmiszereket a Magyar Vöröskereszt önkéntesei.

Míg 2011-ben negyvenezer adományozó érkezett a Mikulásgyárba, idén hatvanezer látogatóra számítanak. Tavaly 275 ezer ajándékcsomag készült el. Idén mintegy százzal több, tehát több mint ötszáz önkéntes vesz részt a szortírozásban és a dobozolásban.

Az idei gyűjtés mottója: chips helyett hozzon inkább egészséges élelmiszert! A szervezők szerint ugyanis fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a mélyszegénységben élő gyermekeknek sem elsősorban édességekre van szükségük, hanem tartós élelmiszerre. A különböző betegségek, élelmiszerallergiák miatt pedig fontos lenne, ha az adományok közé sok egészséges élelmiszer kerülne. Ezeken kívül természetesen ugyanúgy számítanak játékokra, mesekönyvekre, meleg ruhákra és tisztálkodószerekre is.