Börtön, ahol meg sem próbálják a szökést

Lehetne pusztába épített összeszerelő-üzem vagy irodaház a mezőn, hisz kívülről még szögesdrót sem jelzi, hogy börtönhöz érkeztünk. A beléptetés már szigorúbb: egyenruhás őr és fémkereső fogad, mobiltelefon a kisszekrénybe – kifelé majd visszakapjuk.

A fogvatartottak is érzik a szigort, az intézet 2003-as nyitása óta senki sem próbálkozott szökéssel – legalábbis az épületen belülről. Külső helyszínről már ketten is megléptek, igaz, egyikőjük sem töltött hatvan percnél többet szabadlábon.

Acélháló és következetesség

Az intézetparancsnok Németh Éva bv. ezredes a felügyelet következetességének tudja be a rendet. Persze nyilván visszatartó erőt jelentenek az infrás áthatolásérzékelők, a detektoros kapuk, és az acélhálós vasbetonfalak, amiket átfúrni lehetetlen, de ha sikerülne is, vakfolyosóra jutna a próbálkozó.

Kattintson a képre, nézze meg, hogy telnek a “veszprémiek” hétköznapjai!
Fotók: Neményi Márton

És az sem mellékes szempont, hogy itt nincsenek nagyítéletesek, senkinek sincs tíz-húsz éve kifigyelni, melyik őr árnyékában kéne kisétálni. A „veszprémiek” zöme ugyanis előzetesben ül, ítéletre vár. Évente legalább hatszor cserélődik a társaság, aminek legfájóbb következménye, hogy az „átutazók” kevéssé vigyáznak a körletekre.

Szól a rádió

A zárkák többsége úgy néz ki, mint egy gyerektábor a nyári szünet végén: lelakva, de alapvetően jó állapotban. A falakba rádiót szereltek, ezek folyamatosan szólnak, csakúgy, mint a tévék.  Vaságyak, szekrények, stokik, asztal, hideg-meleg vizes mosdó a berendezés. Extra, hogy a vécéket ajtó zárja, nincs ez így minden börtönben.

A legrosszabb állapotban a fogdák vannak. Nem csoda, ide tényleg csak azok kerülnek, akik a rácsok mögött sem képesek lehiggadni. Kísérőnk, Szijártó József nyugdíjas alezredes azt mondja, a leggyakrabban épp a zárkán belüli rongálás miatt kerülnek az őrizetesek a „vandálbiztos”, kamerával felszerelt fogdára. A padlótól plafonig puha és éghetetlen borítású gumiszobában viszont mindmáig csupán egyetlen vendég fordult meg, egy dühöngő ukrán elítélt.

A bekattanásokat családi tragédiák, otthonról kapott rossz hírek váltják ki. Amin bizonyára nem segít a zsúfoltság: az eredetileg kétfős zárkákban hárman laknak, a négyfősökben nyolc ágy áll.

Kiegyenlítés

Eredetileg százkilencvennyolc főre kalkulálták az intézetet, de a „telítettség-kiegyenlítő” program okán most kétszázhetven fölötti a létszám. (A büntetés-végrehajtás azért működteti ezt a programot, hogy az országos telítettség egyenletes legyen: a zsúfoltabb megyékből szállítják át a fogvatartottakat a kevésbé telített börtönökbe.)

Sok ember ez egy kis börtönre, ahol a hat és fél méter széles sétálóudvarokat is kevesebb lakóra tervezték. Ráadásul annak idején az volt a kérés, hogy a zárkák ne a külvilágra nézzenek, a börtönvezetés pedig már csak a gyakorlatban szembesült azzal, hogy a szűk udvaron korzózók folyamatosan beszélgettek a zárkában maradottakkal és megpróbáltak nekik ezt-azt beadni, ám az őrség figyelt, így már a legtöbb zárkaablakon sűrűbbek a rácson, hogy megszűnjön az árupiac.

Németh Éva szerint ez a legnagyobb probléma, hiszen ül itt mindenféle személy: előzetes és elítélt, férfi és nő, fiatalkorú és felnőtt, fogházas, fegyházas és börtönfokozatú – mindre különböző szabályok vonatkoznak. Nem beszélve a dohányzó és a nem dohányzó rabokról, valamint a bűntársakról, akiket kötelező elkülöníteni egymástól.

Olykor nehézséget okoznak az előállítások is. Minden egyes tárgyalásra, szakértői vizsgálatra vitt fogvatartottat őr kísér, csakhogy ha adott napra húsz előállítás jut, elégtelen lehet a felügyelői létszám. Ilyenkor az intézet más osztályain dolgozók is besegítenek.

Leszerelték, mert harapott

A különösen nehéz eseteket a börtön műveleti csoportja kíséri, kommandósok fekete ruhában. Tartanak is tőlük a rabok, csakúgy, mint a szolgálati kutyáktól. Az ebeknek elég megjelenniük a körleten, csend támad nyomban. Öt német juhászkutya őrző-védő feladatokra lett kiképezve. Eredetileg volt egy kábítószer-kereső társuk, ám miután megharapta felettesét (egy embert), távoznia kellett a testülettől.

Hét és fél kilométer a rabok között

Égető létszámhiány nincs, de éjszakánként – a többi börtönhöz hasonlóan – egy felügyelő jut egy emeletre, erősítés csak akkor érkezik, ha nyitni kell valamelyik zárkaajtót. Kiszámolták: ha a fegyőr betartja az előírásokat, vagyis a meghatározott időközönként benéz minden zárkába, akkor egy éjszakán közel hét és fél kilométert sétál. Lazsálni lehetetlen, az ellenőrzőkörút nem rövidíthető, ugyanis számítógépes napló vezeti a járőrútvonalat.

“Mint egy gyerektábor a nyári szünet végén”

Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag kevés az öngyilkossági kísérlet. Ottjártunkkor egy ilyen fogvatartottat őriztek, ő néhány hónapja megpróbálta felakasztani és felgyújtani magát. Az őrök időben észrevették, mit tett, kórházi kezelése után újra visszatért a zárkába.

Kórház a börtön szélén

A veszprémi börtön egészségügyi körlete jól felszerelt, ahol két elkülönítő és négy betegszoba van, amelyeknek ritkán vannak lakói. Bár a fogvatartottak egészségügyi ellátását egy-egy szerződéses fogorvos és orvos irányításával a szakápolók végzik, komolyabb ellátásra nincs mód. A súlyos esetek Tökölre kerülnek, a veszprémi betegszobák pedig csak a fertőző rabok elkülönítésére szolgálnak.

A karbantartói és a konyhai melókon túl munka az előzetes házakban alig, így meglehetősen egyhangúan telnének a fogvatartottak hétköznapjai, ha a bv. intézet nem szervezne sport- kulturális és szabadidős programokat. A képzéseket nehezíti, hogy a sűrűn cserélődő „hallgatói állomány” miatt kizárólag egészen rövid tanfolyamokat érdemes szervezni.

Az elmúlt időszakban egy egészségügyi felvilágosító kurzusnak volt nagy sikere, amelyet egy előzetesben lévő nőgyógyász tartott a társainak.

Hamarosan parkrendező képzés is indul: egy külső cég azt is vállalja, hogy a végzést követően fél évig foglalkoztatja a frissen szabaduló résztvevőket. A jelentkezőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a legfontosabb, hogy a szabadulás időpontja nem lehet túl távoli.

Sándor és András, a parkrendezők

Az egyik résztvevő, Sándor kisebb-nagyobb megszakításokkal húsz éve ül, most épp azt a négy és fél évet koptatja, amit erőszakos bűncselekményekért kapott. Megjárta a Markót, Tökölt, Sopronkőhidát és Állampusztát, csak hogy karrierje fontosabb állomásait említsük. Mint mondja, mind közül Veszprém a legjobb hely, „kulturált börtön, és a fegyelem se durva, ha betartjuk a szabályokat”.

Zárkatársa, András eddig csak Sopronkőhidát ismeri a palettából. Szerinte is jobb hely Veszprém, de még itt se hagyja el a zárkáját. „Magányos farkas vagyok” – így fogalmaz. Bűncselekményéről nem szívesen beszél, de arról biztosít, hogy többet nem kerül vissza. Nagyívű ígéret ez egy olyan közegben, ahol ötven százalék feletti a visszaesők aránya. András állítja, motivációnak kell neki az amúgy ingyenes parkrendezői tanfolyam, meg azért is, hogy jobban teljen az idő.

Aki lakással szabadul

A tanfolyamon nem vesz részt, de meglepő módon szabadulni se mindenáron akar a bolti lopásokért elítélt Csaba. A korábban hajléktalanként élő férfi értékeli a napi háromszori étkezést és a fedélt a feje felett.

Kattintson a képre!

Festeni kezdett a börtönévek alatt. Egyik munkáját oklevéllel jutalmazták egy berlini rajzversenyen, idebent ő dekorálta a látogatószoba gyereksarkát. Most épp egy fogvatartott családképét festi meg, „galaktikus háttérrel”. Többnyire fényképről dolgozik, mutatja is az Ördög Nóráról, a Barátok közt Zsófijáról és az OTP-s Csányi Sándorról készült tablóját.

Ő a börtön Michelangelója, aki ráadásul lakhatási lehetőséggel szabadul, köszönhetően a börtönviselteket segítő Váltó-Sáv Alapítványnak. Ritka sikersztori az övé, mert innen amúgy mindenki azzal távozik, amivel érkezett, legföljebb némi útiköltséget kap, ha senki nem várja a kapuban.

A szabadulók felénél aztán kezdődik minden elölről, akár életfogytig.

Ha kihagyta volna a legkorosabb börtönben készült riportunkat, ide kattintson!