Félmeztelen franciák és a Salamon-szigetek sztárjai – Jön a Sziget

Vasárnap, de igazából csak szerdán kezdődik a huszadik Sziget. Ez már gombócból is sok, szokták mondani. Igaz, hogy az egy hétig Budapest lélektani közepének számító fesztiválra sokan már nem is a zenekarok, hanem az egyenborostát hordó olaszok, a cigipapírért kuncsorgó hollandok és a néha az anglisztika szak professzorait is megdöbbentő akcentussal üvöltő részeg britek teremtette kakofón hangulatorgia miatt mennek el, de azért vessünk egy pillantást az idei felhozatalra zenei téren is.

Fotó: Kummer János

A Placebo vagy a Faithless felelős a punkok kiirtásáért?

A korosodó Szigetet prepubertásként, főleg a 2000-es évek elején és közepén érte sokszor a vád, hogy a Nagyszínpad foghíjait gyakran elhasznált, cseppet sem innovatív bandákkal töltik fel, olcsón beszerezhető, de különleges formációk helyett (akik egyébként szintén felléptek a fesztiválon, csak nem a headlinerek között). Az elégedetlenkedés a szokásos belsőkörös sznobságon kívül valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Sziget ekkoriban nőtt európai szinten is versenyképes, komoly fesztivállá és körülbelül ekkor látták az utolsó igazán szép példányokat a régi, szakadt Exploited-pólóban fetrengő kannásborszagú punkokból is. Kellettek tehát a jól bevált nevek. Az új évezred első évtizedének végére a magyar közönség kiheverte a sokkot és nyolcvanadszorra is magatehetetlenül hagyja testéhez dörgölőzni a félmeztelen franciákat a Placebo, vagy a Faithless koncertjén, akik minden bizonnyal nálunk fognak feloszlani (nem a franciák, ők még bírják egy darabig). Húsz év szép kor, szép múlttal. Nézzük, mivel ünnepel a legfőbb színpadon idén a nagykamasz.

Mehetnénk szépen sorjában, de vannak dolgok, amiket rögtön az elején tisztázni kell, még akkor is, ha kronológiailag már jócskán a dajdaj közepén lesznek. A legjobb hír például, ami az idei Sziget-programba pillantva szembejött, az a The Roots felirat volt vastag betűkkel. Nem a legrosszabb, de mindenképp kisé elbizonytalanító volt ugyanez a felirat a program koordinátarendszerébe helyezve. Például, hogy mi a rossebet keres a kultikus, 4 Grammy-díjas philadelphiai hiphop csapat délután 3-kor a nagyszínpadon, amikor bármelyik koravén brit indie rock/pop zenekarral felcserélve (mert belőlük aztán lesz választék) a nekik kijáró idősávba pattinthatták volna a őket. És így legalább nem esnének egybe a Salamon-szigetekről idevándorló pánsíp bandával a Narasiratóval, akiket már csak azért is meghallgatnék, mert a Csendes-óceán közepéről idevánszorogni azért nem kis teljesítmény.

Placebo

Indieből nem lesz hiány, de hódít a taiko is

Gondosan ellenőrzött számítások szerint egyébként a nagyszínpad idei fellépőnek 45 százaléka indie (independent, független rock), vagy alternatív rock zenekar, miközben a többi 55 százalékon 8 különböző zenei műfaj osztozik. Szerencsére azért nem kell öt napon keresztül szerelmi bánatról és elvonási tünetekről trubadúrkodó briteket hallgatni. Hiszen ott vannak a felhozatalban olyan formációk is, mint a helyi folklór és a modern zenék keverékét nyújtó 11 tagú taiko-kollektíva, azaz csak dobosokból álló zenekar, a japán Gocoo. Vagy az egy nappal később az ötvenes évek jazz világát modern előadásmódban megidéző holland díva, Caro Emarald. Említhetnénk még a külföldi jazz fesztiválok gyakori vendégének számító olasz származású skót blues énekes Paolo Nutinit, aki vasárnap fogja megszórni a közönséget rekedtes balladáival.

Mindenképp meg kell jegyezni, hogy az előbb talán némi keserű szájízzel említett brit gitárzenében befutó bandák sem érdemtelenül koptatják majd a színpad mögötti VIP-negyedben a koktélszívószálakat. A Glasvegas nevű — hatásszünet — glasgowi formációt már csak az énekes ízes felföldi kiejtéséért is érdemes meghallgatni. Aztán ott van a southendi, kicsit érfelvágósabb rockzenét játszó The Horrors, akik az egyik legjobb fesztiválzenekar hírében állnak és közvetlen rokonságban állnak a szintén a Nagyszínpadon vendégeskedő, belassult indievel virító The Vaccines-el (Tom Cowan billentyűs, basszgitáros testvére Freddie Cowan, a Vaccines gitárosa).

Fotó: Glasvegas

Reggae idők zenéje

Nem csak gitárcsaták lesznek a Sziget legnagyobb színpadán. Snoop Dogg a tavalyi rendhagyó Balaton Sound-os fellépése után fog újra Budapesten füstölögni. A Los Angeles-i bandaterületek egykori munkanélküliéből szövegeléssel milliárdossá avanzsált kutya nemrég jelentette be, hogy megtért és most éppen rasztafári lesz, felhagy a rappel és beleveti magát reggaebe Snoop Lion néven, elhagyva a kutyulást. Snoopról azért tudni kell, hogy állt már át a nyugati oldalról a keletire, egyszer már abbahagyta a pornófilm rendezést is, sőt egy józan pillanatában még azt is bedobta, hogy nem füvezik többet, de ezt azóta visszaszívta. Tőle a 90-es évek autóhifi szaggató gengszterütemein kívül számíthatunk az utóbbi időkben tett eurotrash kalandozások pumpálására is.

Egy másik különleges fellépő lesz a Magyarországon manapság szörnyen népszerű LFMAO. Az Egyesült Államok fluortomijai elektropop bizniszben utaznak és a Party Rock Anthem nevű nyenyergésért is ők a felelősek. Nehéz elhinni, de a kétszemélyes formáció tagjai a 60-as, 70-es évek gyémánttorkú énekeseit (Michael Jackson, Diana Ross, Stevie Wonder) összefogdosó, majd őket a stílusteremtő Motown kiadóba tuszkoló Berry Gordy fia és unokája (egymással nem egyenesági kapcsolatban állnak, a Redfoo nevű a Skyblu nevű nagybátyja). Szerepel még a választékban a Hurts nevű szintipop, softrock formáció, akik egyelőre nagyon lágyak, de egy rövid drogos karrier és az azt követő elvonó még sokat dobhat a stílusukon, a hangzás ugyanis már kezdi kóstolgatni a Depeche Mode utánérzést, csak a témák nagyon rózsaszínűek még.

Fotó: LFMAO

Ez lesz tehát a Sziget Nagyszínpadának huszadik felhozatala dióhéjban és szőrmentén. Lehet tervezgetni, majd az első haverokra várakozás és eltévedés után újratervezni. Ha pedig magyarul nem tudó, ezért a nonstopban vásárolt sütőrum becsempészésén fáradozó külföldi diákokat látnak a HÉV-en, ne felejtsenek el jót kacagni és a fiatalságukra gondolni (de semmiképp ne szóljanak nekik!).