Dolhai Attila debütálása az opera világában

Dolhai Attila remekül teljesített, Frankó Tünde bámulatos, s még az olasz nyelv sem zavarta a nézőt a Parasztbecsület és a Bajazzók premierjén.

Péntek este érzelemben és látványban nem volt hiány a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Pietro Mascagni Parasztbecsületéből és Ruggero Leoncavallo Bajazzójából Kerényi Miklós Gábor rendező és Gyarmathy Ágnes Munkácsy-díjas díszlet- és jelmeztervező valóban egy modern operát varázsolt a színpadra. Dolhai Attila jelmeze miatt olyan, mint egy tizenhét éves szerelmes suhanc, ám a felvonás végére felnőtté válik. Alfioból, Lola férjéből egy igazi maffiózót csináltak az öltönnyel és a napszemüveggel, s habár személy szerint nem értek a kocsikhoz, valószínűnek tartom, hogy a színpadon egy tűzpiros Cadillac (vagy ahhoz hasonló) gurul végig Alfioval és a stricijeivel együtt.

A Bajazzók kevésbé gazdag a szimbólumokban, viszont látványban annál inkább bővelkedik a tűzzsonglőröknek és az artistáknak köszönhetően, hogy a kutyáról, a furgonról és a tűzijátékról már ne is beszéljünk.

A színészek játéka annyira hiteles, hogy a nézőben kialakulnak azok a személyek, akiket szeret és szurkol értük, és akikkel nem szimpatizál. Mester Viktória (Lola) és Dolhai Attila (Turiddu) a színpadon olyan szenvedéllyel szeretik egymást, hogy a néző elkezd nekik szurkolni. Frankó Tünde Santuzza alakítása viszont bámulatos. Szinte az egész darabot a vállán cipeli, a szenvedését és gyötrődését anélkül is értjük, hogy a kivetítőn elolvasnánk magyarul az énekeit, s szívünk szakad meg, amikor Turiddu a földre dobja elfeledett kedvesét.

Dolhai Attila külön dicséretet érdemel alakítása miatt, hiszen – mint korábban már beszámoltunk róla –, a színész-énekesnek ez volt az első operája. A több min fél éves felkészülés meghozta a gyümölcsét: Dolhai hangja kiváló, s bár olasz kiejtését bírálni nem tudom, én elhittem, hogy egy igazi olasz macsó áll a színpadon.

A Bajazzók érdeme, hogy Szegedi Csaba, aki Toniot alakítja, a felvonás legelején magyarul elénekli, hogy miről fog szólni a darab, így egy kicsit érthetőbb az olasz opera a néző számára. A Parasztbecsületet viszont előadás előtt nem árt elolvasni a Kötelezők rövidenből.

A két darab tökéletesen működik az ezerarcú díszleten, ami a legutolsó részletekig aprólékosan fel van építve. A színészek játék közben, szavak nélkül mesélik el a történetet. Végezetül pedig a Parasztbecsület és a Bajazzók olyan mozgalmas színpadi játékkal rendelkezik, hogy a néző hirtelen azt se tudja, hogy merre nézzen. A történetekbe bárki bele tudja magát képzelni, a hétköznapi emberek szenvedéseiről és problémáiról szól, a hűség és a vágy kettőse köré épülnek fel a darabok. Aki még nem járt operában, az bátran elkezdheti a műfaj szeretetét ezzel a két, igazán jól emészthető, látványos és emberközeli darabbal.

Zsingor Tünde