Ilyen rendezett lesz Óbuda

Nekiláttak az Óbuda üzleti központjának számító Kolosy tér és környéke felújításának. Nyár végéig az arra járók sok jóra ne számítsanak.

A környék áldatlan állapotán már jó néhány éve háborogtak a helyiek és minden jobb érzésű városlakó. “Remek” példája az elmúlt évtizedek teljesen ötletszerű fejlesztéseinek, amelyek mostanra le is pusztultak – állították ironikusan. Most elkezdődtek a munkálatok. Az első sokk az ez idáig a környéken parkolókat érhette, akik most reggelente szó szerint a környező utcákban keresgélik a helyüket.

Haraszti Levente, a terület fejlesztéséért felelős Óbuda-Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. igazgatója a Hír24-nek a projekt kapcsán elmondta, hogy a Kolosy teret eddig méréseik alapján P+R parkolóként használták. Ennek vége. A jövőben a terület elsődlegesen közösségi célokat szolgál majd.

A jelenlegi nagyjából 300 ilyen-olyan parkoló helyett, a kész területen hozzávetőleg 70 darab felszíni parkoló marad. Hogy az áldatlan helyzeten segítsenek, megnyitottak a Bécsi úton egy üres telket – nem ingyenes, de kedvezményes árú – parkolónak. Az Új Udvar parkolójában a felújítás által érintett kerületi lakosok, üzlettulajdonosok igényelhetnek kedvezményes parkolási lehetőséget.

A terület rendezésekor nem a parkolási igényeket, hanem a parkolási lehetőségeket vettük alapul – mondta Haraszti Levente. A projektvezető szerint egyébként is jellemző, hogy az ingyenes parkolás lehetősége eltűnik a városok belső területein. Azt elismerte, hogy, akik eddig kocsijukat itt tették le, azok most egy külsőbb részt fognak igénybe venni.

Mélygarázst egyelőre nem terveztek, de az önkormányzatnál gondolkodnak a parkolóhelyek számának bővítési lehetőségein. Annyit egyénként már korábban is lehetett tudni, hogy a környéken fizetős lesz a parkolás jövő évtől. Már kijelölték a területhatárokat. Az árakról próbáltunk tájékoztatatást kapni, de még nem döntöttek róla – tudtuk meg.


Kattintson a képre, nézze meg a terveket!
Forrás: obuda.hu

A környéken lévő boltok viszont magánkézben vannak így az önkormányzatnak nem kellett egyezkedni egy esetleges bérletidíj-kedvezményről az átmeneti időszakra. Egyelőre úgy tűnik a visszajelzésekből, hogy a boltosok is inkább abban bíznak, hogy rendeződik a környezet.

A Kolosy téri piac előtti murvás, jelenleg parkolóként funkcionáló terület zöld találkozóhellyé válhat, a tér közepén gránitgömbökből tör majd elő a víz, körötte ülőbútorok, pázsitháromszögek és lombos fák nyújthatnak lehetőséget a pihenésre. Az úttest és a járda szintjét egy szintre hozzák. A Bécsi út tér felőli oldalán parkolósáv létesül. A parkolósávon belüli térrészt a gyalogosok birtokába adják.

A projekt részeként újjászületik a piac is. A belső udvar 1996-ban kapott ponyvafedését üvegtetőre cserélik, és a tervek szerint itt nyitja meg kapuit Óbuda-Újlak Kulturális és Információs Központja és a Civilház – írja az óbuda.hu. A projekt egyébiránt háromnegyed részben uniós pénzből valósul meg, és az összértéke 720 millió forint.

Címkék: óbudakolosy