Intézménybezárásoktól tart az MSZP

Varga Zoltánszerint az új önkormányzati törvény miatt az egészségügyi ellátás és a közoktatás színvonala alacsonyabb lesz

Az MSZP szerint intézménybezárásokhoz és a közszolgáltatások színvonalának csökkenéséhez vezet majd, ha az Országgyűlés elfogadja az új önkormányzati törvényt.

Varga Zoltán, a szocialisták önkormányzati kabinetvezetője keddi sajtótájékoztatóján alapvető problémaként írta le, hogy bár a jogszabály négyötöde csak 2013. január 1-jén lép hatályba, benyújtásával nem várták meg az önkormányzatok feladatait részletező ágazati törvényeket. Véleménye szerint ez bizonytalanságot okoz, csakúgy mint az, hogy a helyhatóságoknak ebben a helyzetben kellett megkezdeniük a jövő évi költségvetésük tervezését.

A szocialista politikus szerint az új jogszabály és a hozzá kapcsolódó változások miatt az egészségügyi ellátás és a közoktatás színvonala alacsonyabb lesz, a javaslatot pedig nem túlzás “falurombolónak” nevezni, mivel a kistelepülési közszolgáltatásokat ellehetetleníti.

Azt is mondta, hogy bár az önkormányzati törvény azon kevés jogszabályok egyike volt, amelyekről a kormány egyeztetett az ellenzékkel, javaslataikat nem építették be a tervezetbe, így azt az MSZP nem fogja támogatni.

Kifogásolta továbbá, hogy a törvényjavaslatból kimaradt a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlenségének kimondása, amit a fideszes önkormányzati lobbi sikereként értékelt.

A kormány előterjesztése rögzíti: főállású polgármester tudományos, oktatói, művészeti és jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység kivételével egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, egyéb tevékenységéért díjazást nem fogadhat el.