Népszámlálás: a háztartások ötöde a netes kitöltést választotta

Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul a vakok és gyengénlátók képviselete. Azt mondják, számukra használhatatlannak bizonyult a rendszer.

Összesen 817 ezren töltötték ki a népszámlálási kérdőívet az interneten vasárnap éjfélig, az elektronikus adatszolgáltatás határidejéig. Ez a háztartások 18,6 százaléka – közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási szóvivője. Virágh Eszter szerint a legtöbben a fővárosban választották a netes megoldást, ők adták az elektronikus úton válaszolók majdnem 30 százalékát.

A keleti országrészben, ezen belül is Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legalacsonyabb az internetes adatközlés aránya, de még itt is több mint az otthonok tíz százaléka élt a lehetőséggel. A szóvivő megjegyezte, hogy az adatok lényegében tükrözik a háztartások internetes bekötöttségének arányát a régiókban. Interneten vasárnap éjfélig lehetett kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. Ha az adott címről minden lakos adatait pontosan közölték, oda nem megy már ki a számlálóbiztos. Aki nem a webes eljárást választotta, annak október végéig kell megbeszélnie egy időpontot kérdezőbiztosával, aki rögzíti válaszait.

Közben a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, mert az érintettek számára használhatatlannak bizonyult az internetes kérdőív. Erre válaszul Virágh Edit azt mondta: kifejlesztettek egy képernyőolvasó szoftvert, azonban az csak a gyengénlátóknak jelentett segítséget, a vakok nem tudták használni százszázalékosan, ezért végül nem is üzemelték be a programot.