Gyurcsány ellenállásra szólít a Facebookon

A volt miniszterelnök szerint a demokratikus ellenzéknek össze kellene fognia„Orbán világával” szemben.

Orbán Viktor kormányával szembeni ellenállásra szólít fel Gyurcsány Ferenc legújabb bejegyzésében a Facebookon. A volt miniszterelnök azt írja: „Magyarországot ellenállásra kell hívni. Ellenállásra a szabadság megóvása érdekében, hogy legyen erős független sajtónk, demokratikus alkotmányunk, szociális békénk.”

A politikus szerint a választók többsége még hisz a Fidesznek, a demokratikus ellenzék, benne saját pártja, az MSZP, pedig gyenge. Úgy viselkedik, mintha minden rendben lenne, de a parlament Orbán bábja lett – teszi hozzá Gyurcsány.

Úgy véli, a szocialistáknak, az LMP-nek, a szakszervezeteknek és a független civilszervezeteknek együtt kellene működniük és alternatívát mutatniuk „Orbán világával” szemben.

Az egykori kormányfő szerint ebben különös szerepe lenne az MSZP-nek, mint legnagyobb ellenzéki párt, de ennek érdekében változásokra lenne szüksége, mert ma vonz és taszít. Vonzza a Fidesszel szembenállók jelentős részét, de politikája, erkölcse, vezetői garnitúrája legalább annyit taszít is – mutat rá Gyurcsány.

„Ősszel új korszak kezdődhet. Az ellenzék vagy belesimul Orbán rendszerébe, vagy érti a dolgát: nem hátrál! Nincs hová” – összegzi felhívását a politikus.