Szakad vagy megújul az MSZP?

Az MSZP kettéválása is szóba került a párt programtanácsának legutóbbi ülésén. Új kampányfilmjük mégis az új egységet hirdeti.

A programtanács üléséről Gréczy Zsolt, Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnöki főtanácsadója közölt részleteket blogjában, meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Gréczy úgy tudja, az ülésen azt taglalták, hasznos lenne-e a párt számára, ha a volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció támogatói elhagynák az MSZP-t és új szervezetet hoznának létre.

Az MSZP programtanácsát Lendvai Ildikó korábbi pártelnök vezeti, az MTI információja szerint az üléseken rendszeresen részt vesz Csepeli György szociálpszichológus, Fleck Zoltán jogszociológus, Lakner Zoltán politológus, Niedermüller Péter etnográfus és Simonovits András közgazdász. Gréczy Zsolt szerint a legutóbbi ülésen ott volt a Policy Solutions tanácsadó intézet két munkatársa is. A testületet tavaly nyáron azért hozták létre, hogy hozzájáruljon a baloldal programjának elvi, ideológiai megalapozásához, és olyan vitaanyagot készítsen, amely a baloldal legfontosabb társadalompolitikai teendőinek irányait foglalja össze.

Földes György az MTI-nek megerősítette: a legutóbbi ülésen szóba kerültek az MSZP jövőjével kapcsolatos lehetséges forgatókönyvek. A történész véleménye szerint a jelenlegi helyzet, hogy a párt különböző platformjai, erős emberei sakkban tartják egymást és döntően belharcokkal foglalkoznak, nem tartható tovább. Hangsúlyozta, több mint egy éve a Népszabadságban arról írt, hogy három út áll az MSZP előtt: a kettéválás, hogy új irányvonalat alakít ki a szocialista párt, és hogy vezetői álláspontjuk kimutatása helyett egységet színlelnek. A történész csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: ez utóbbinál a másik két forgatókönyvet, így az MSZP kettéválását is jobbnak tartja.

Viszont a jelek szerint a szocialisták másképp gondolják. Legalábbis erről tanúskodik az internetre frissen felkerült kampányfilmjük, mely az új egységet hirdeti.

Az üléssel kapcsolatban blogjában Gréczy Zsolt azt közölte: amíg Lakner Zoltán és a Policy Solutions munkatársai “erősen antigyurcsányista felhangot” megütve a pártelnökség véleményét artikulálták, addig Bayer József politológus, Niedermüller Péter és Lendvai Ildikó mérsékelni kívánta a szakítás mellett érvelők álláspontját. A volt pártelnök és frakcióvezető állítólag azt mondta: a szakadás két nagyjából 10-15 százalékos támogatottságú pártot eredményezne, közülük az MSZP lenne erősebb, “de ahol a kenyeret ketté vágják, ott a morzsából a földre is hullik”. Lendvai Ildikót kereste, de nem érte el az MTI.