Romagyilkosságok: nem vallottak a tanúk a vádlottak előtt

Nem mertek vallomást tenni addig, amíg a bűncselekmény-sorozat vádlottjai a tárgyalóteremben voltak.

Újabb tanú kérte a vádlottak kivezettetését vallomása idejére a romák elleni támadássorozat ügyében indult büntetőper szerdai tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon. G. Tiborné – a 2008. augusztus 8-ai piricsei támadásban megsérült anyósához hasonlóan – nem mert vallomást tenni addig, amíg a hat halálos áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat vádlottjai a tárgyalóteremben voltak. Ő is azzal indokolta a négy férfi kivezettetésére vonatkozó kérését, hogy fél a vádlottaktól. Végül a tanú kérésére kivezették a géppisztolyos kommandósok által is őrzött, megbilincselt négy férfit a tárgyalóteremből.

Az első- és a másodrendű vádlott, a Kiss testvérpár beismerte a piricsei bűncselekmény elkövetését, és bűntársukként nevezték meg a harmadrendű vádlottat, Pető Zsolt viszont tagadja, hogy részt vett volna az akcióban.

A fegyveres és Molotov-koktélos támadás álmában érte az ötgyermekes cigány családot és a férfi szomszédjukban lakó idős édesanyját mintegy három évvel ezelőtt.

G. Tiborné azt mondta: aludtak, amikor a házukat lövés érte. Öt gyermeke közül az egyéves és a hároméves gyerek, valamint a hétéves ikergyermekei voltak otthon.

A nő felidézte: amikor felriadt, látta, hogy tűz van a szobában. Elmondása szerint ki akarta menekíteni a gyerekeket, de a férje nem engedte ki a szobából őket. Közben az ajtó zárjába beletört a kulcs, így egy szerszámmal ki kellett azt feszíteni – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy ekkor még hallotta a lövések hangját.

A bíróság levetítette a támadás utáni helyszíneléskor készült fotó- és videofelvételeket, amelyeken láthatóak voltak a házon keletkezett, sörét okozta sérülések, és az is, hogy a ház körül több, zöld színű sötétes lőszerhüvelyt találtak a rendőrök.

Levetítették a 2010. március 18-án, a másodrendű vádlott, Kiss István helyszíni kihallgatásakor rögzített fotó- és videofelvételt is. A vádlott a bűncselekmény lefolyását nem kívánta megmutatni, nem működött együtt a hatóságokkal, állítása szerint azért, mert a rendőrség nem biztosította megfelelően a biztonságát; szerinte a sértettek és a cigánysoron lakó romák néhány méterre álltak tőle és folyamatosan fenyegették.

A bíró tanúként hallgatta meg azt a piricsei férfit is, aki a közelben dolgozott és hallotta a lövéseket, majd az ott lakók segítségére sietett. K. Mihály azt mondta, nem látta a támadást, nem látott idegen személyeket és járműveket, csak egy villanást látott.

A több mint kilenc órán át tartó tárgyalás végén a piricsei cselekményekkel kapcsolatban az elsőrendű vádlott védője, Bérdi Zsolt újabb tanúk beidézését indítványozta.

A büntetőper jövő szerdán, június 1-jén a nyíradonyi támadás sértettjeinek tanúkénti meghallgatásával folytatódik.

Címkék: romagyilkosságok