Árnyék-képviselőtestület alakult Esztergomban

A polgármester szerint ez arra kísérlet, hogy kipróbálják a "kétkamarás" rendszert.

Több civil szervezet összefogásával 17 tagú, “Alsóháznak” nevezett árnyék-képviselőtestület alakult hétfőn délután Esztergomban. A testületben Tétényi Éva független polgármester is részt vesz.

“A szervezet annak jelzésére jött létre, hogy az esztergomi civilek ki tudnak állítani maguk közül egy képviselő-testületet, mely döntésképes lehetne és együttműködne a független polgármesterrel” – mondta el az MTI kérdésére Harvay Péter koordinátor, aki hozzátette, a jelenlegi testület kétharmadát adó Fidesz-frakció hat hónap alatt bizonyította, hogy nem képes a közös munkára Tétényi Évával.

Az Alsóház alakuló ülését a polgármester nyitotta meg és vezette le. Mintegy 100-120 fős közönség előtt szólította ki a tagokat egy közös asztalhoz és kijelentette; “ez nem egy választási szövetség, de hozzájárul ahhoz, hogy minél többet tudjunk megbeszélni közös ügyeinkből, kipróbáljuk egy kétkamarás rendszer létrehozását”.

A szervezet 17 tagból áll. Tíz hely az őszi választásokon az egyéni körzetekben második helyet szerzett jelölteké, három helyet a jelenlegi testület nem fideszes képviselője kapna, két hely üresen marad a Fidesz-KDNP jelöltjeinek, és a testületben Tétényi Éva polgármester is részt vesz – mondta el Harvay Péter.

Tájékoztatása szerint az Alsóház létrehozásán a legtöbbet a Haladó Esztergomért Egyesület és a SEJT nevű civil szerveződés dolgozott. Mint mondta, a szervezet havonta ülésezne és arról készítene beadványokat a megválasztott képviselőknek, hogy mivel kellene foglalkozniuk.

“Ez az akció nem több, mint látványpolitizálás és figyelemelterelés” – mondta el a kezdeményezésről az MTI-nek a helyi Fidesz-frakció vezetője, Steindl Balázs, aki szerint képviselői munka legfőbb akadálya, hogy Tétényi Éva több hónapja nem hajlandó összehívni a megválasztott testületet.