Tízből nyolcan azonosulni tudnak az alkotmánnyal

A Nézőpont Intézet felmérése szerint népszerű lehet az új alaptörvény.

Nagy igény mutatkozik az “1949-es keltezésű ideiglenes alkotmány” lecserélésére, a magyarok egy népszavazáson is támogatnák az új alaptörvény tartalmát – állítja a Nézőpont Intézet Heti Válasznak készített közvélemény-kutatása.

A felmérés szerint az alkotmányozást a kormánypárti szimpatizánsok 79 százaléka, a Jobbik-tábor 66 százaléka támogatja. Ugyanakkor az MSZP támogatóinak a 60 százaléka és az LMP szavazóinak 46 százaléka elutasítja a jelenlegi alkotmány megváltoztatását.

A Nézőpont Intézet szerint eredményes lenne egy az új alaptörvényről szóló esetleges népszavazás, hiszen felmérésük alapján azon most vasárnap az emberek 62 százaléka részt venne, és 51 százalékuk igennel is szavazna az új alaptörvényre.

A magyarok többsége egyetért a normaszöveg több tartalmi elemével. “A Nemzeti hitvallás egyik legvitatottabb részletét, a Szent Korona és a történeti alkotmány vívmányainak tiszteletben tartását az összes megkérdezett 88 százaléka rögzítené az új alaptörvényben” – fűzik hozzá.

A kutatás alapján tízből nyolc megkérdezett azonosulni tud azzal a megfogalmazással, hogy “„Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait”.” A magyarok 75 százaléka szerint természetes a forint hivatalos fizetőeszközként való rögzítése Magyarország alaptörvényében.

Hasonlóan magas azok aránya, akik szerint a kormány az állam nevében nem vehet fel olyan kölcsönt, amely az államadósságnak egy meghatározott szint fölé emelkedését eredményezi. A Nézőpont Intézet mérése azt mutatja, szintén magas, 66 százalékos támogatást élvez a huszadik századi diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülhetetlenségének kimondása.

Az új alaptörvény elfogadása utáni részletes szabályozások egyik legvitatottabb pontja lehet ugyanakkor az ön- és tulajdonvédelem definiálása, az intézet szerint a társadalom ugyanis egyértelműen, 73 százalékos arányban elutasítja az önvédelmi fegyverhez jutás szabályainak könnyítését.

A Nézőpont Intézet ezer állampolgár megkérdezésével, országos reprezentatív mintán készítette felmérését.

Címkék: alkotmányozás