A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján azt közölték, hogy a kerületi kapitányság “törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntett megalapozott gyanúja miatt” állította elő a férfit, az előre bejelentett rendezvény főszervezőjét.
A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi a rendezvényen résztvevőket hangosan jogszabálysértő magatartásra szólította fel, miközben maga is szabálysértést követett el azzal, hogy a kerületi önkormányzat nemrég hatályba lépett rendeletét megszegve egy kommunális hulladéktárolóból szemetet vett ki.
A férfit a BRFK nyomozói még az este folyamán gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
Az önkormányzat rendelete ellen a Város Mindenkié csoport szervezett tiltakozást a józsefvárosi Baross utca és a József körút sarkára. A demonstrációval szolidaritást vállaló, a helyszínen magánemberként megjelent Vajnai Attila (a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke) azt közölte, tudomása szerint további nyolc fiatallal szemben indítottak szabálysértési eljárást. Vajnai Attila elmondta, a fiatalok védelmében, azokkal szolidaritását kifejezve spontán demonstrációt jelentett be a helyszínen a rendőrségnek.