A 36 éves gyanúsított, aki első rablását 2008 februárjában követte el, szerdán egy XI. kerületi Villányi úti bankot rabolt ki. A rablásnál jó minőségű felvételt készített róla a pénzintézet biztonsági kamerája. A felvételt a rendőrség honlapján közzétették, és az egyik televízió is bemutatta.
A férfi ezt követően jelentkezett ügyvédje kíséretében a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Mind Tóth Tamás, mind Fülöp Valter kitért arra, hogy a házkutatáson éles lőfegyvereket is találtak a lakásán.
A gyanú szerint a férfi a kilenc bankrablás során több millió forintot zsákmányolt. Tóth Tamás hangsúlyozta, hogy a sorozatrablónak nem volt más lehetősége, mint hogy feladja magát, mert miután jó minőségű felvétel készült róla, napokon belül elfogták volna.
Elmondta azt is, hogy a családos férfi három éve munkanélküli volt. Hozzátette, hogy a gyanúsított kettős életet élt, feleségét és két gyermekét a rablásokból tartotta el. Fülöp Valter közölte, hogy kezdeményezik a gyanúsított előzetes letartóztatását.