Gyurcsány: “Hazudtak reggel, délben és este”

A volt miniszterelnök szerint "most éppen megszorítanak", a reformokra pedig várni kell.

„Hazudtak reggel, délben és este” – őszödi beszédét idézi blogján Gyurcsány Ferenc legújabb bejegyzésének címében, amelyet a kormány által kedden bejelentett Széll Kálmán Tervre reagálva tett közzé ma délelőtt.

A volt miniszterelnök szerint utóda „újmagyar szótárából törölni kívánja a reform és a megszorítás szavakat”, és ehelyett Magyarország megújításáról beszél. A szocialista politikus úgy véli, nem ezt szolgálja, ha lejjebb viszik a tankötelezettség korhatárát, csökkentik a felsőoktatás költségvetését vagy „az 50 év feletti rokkantnyugdíjasok százezres tömegétől elveszik az ellátást”.

Gyurcsány kifejti: megszorítás az, amikor csökkentik a költségvetési támogatást, a reform ezzel szemben tartósan átalakítja a meghatározó társadalmi szereplők viselkedését, és új egyensúlyt teremt. Felsorolása alapján megszorítás például az idei 250 milliárdos zárolás és az előre hozott nyugdíj megszüntetése, de reform az ő kormánya által átalakított gázártámogatási rendszer és a tandíj bevezetése is.

A volt miniszterelnök szerint azért van most szükség megszorításokra, mert egyrészt Orbán Viktor halogatta az intézkedéseket, másrészt az új adórendszer azzal, hogy „a leggazdagabbak adóját jelentősen csökkentette”, hatalmas lyukat ütött a költségvetésen. Gyurcsány úgy látja, a kormány most a legszegényebbeken akar spórolni, ami idézzük: „disznóság”.

„Hazudtak, amikor azt mondták, hogy nincs szükség se reformra se megszorításra. Most éppen megszorítanak. A reformokra meg ezek szerint még várni kell” – összegzi bejegyzését az egykori kormányfő.