Mesterházy: Orbán szétveri a rendőrséget

Jelentős forrás-elvonások érinthetik a rendőrséget, akár 20-25 milliárd forinttal is kevesebb juthat a hatóságnak - olvasható Mesterházy Attilának, az MSZP elnökének szombat Facebook-bejegyzésében, amellyel Orbán Viktor miniszterelnök közbiztonságot érintő bejegyzésére reagál.

Mesterházy
Attila kijelentette: Orbán Viktor ma újra megerősítette, hogy nemzeti
ügynek tekinti a közbiztonság helyreállítását. “Ha Orbán Viktor és a
Fidesz így kezeli a nemzeti ügyeket, akkor nagyon nagy baj van ebben az
országban” – fűzte hozzá.

A pártvezető szerint tavaly ősszel
gyakorlatilag szétverték a rendőrség egységes szervezetét, hogy a Fidesz
elnökének személyes testőre, Hajdú János – mintegy 12 milliárd
forintból – saját elitalakulatot kaphasson, Terrorelhárítási Központ
néven.

Szintén még az elmúlt évben a megbízhatósági vizsgálattal
és a kifogástalan életvitel ellenőrzésének kiterjesztésével
megteremtették a teljes állomány titkosszolgálati megfigyelésének és így
megfélemlítésének lehetőségét – írta.

Szerinte az új
adórendszerrel a rendőrség és a teljes rendvédelmi állományban a
dolgozók 75-80 százaléka rosszul járt, így kompenzációra szorul. Továbbá
a kormány határozott ígéretével szemben majd felére csökkentették a
béren kívüli (cafetéria) juttatást.

A rendőrség létszámának
bővítéséről azt írta: a nemsokára felavatandó tiszthelyettesek közül
1000 főt még az előző szocialista kormány idején iskoláztak be a
megemelt létszámkeretet kihasználva. A maradék közel 900 fő pedig még jó
ideig nem lesz bevethető utcai szolgálatra, hiszen nem egész egy
hónapja vették fel őket és nincsenek még kiképezve.

Mesterházy
Attila szerint a legsúlyosabb tétel, hogy a Belügyminisztériumra
vonatkozó 35 milliárd forintos megszorításból legalább 20-25 milliárd a
rendőrséget fogja érinteni.

A bejegyzésben megemlítette azt is,
hogy a kormány által megszüntetett településőr program miatt – például
Borsod megyében – még a fideszes polgármesterek által is támogatott
mozgalom szerveződik annak azonnali visszaállításáért.

“Mindeközben
növekednek a közszolgáltatások árai, a benzinár soha nem látott
magasságokban, az élelmiszerágak az egekben, tíz és százezrek veszítik
és veszíthetik el fejük felől a fedelet” – fűzte hozzá.

Így még
az is kérdéses, hogy az elzárás büntetésének kiterjesztése valóban a
közbiztonság megerősítésének eszköze, vagy sokkal inkább a “Fidesz
elitista” és szegényellenes társadalompolitikájának része – vélte a
politikus.

Orbán Viktor vasárnapi Facebook-bejegyzésében, amely a
közbiztonsággal foglalkozott más mellett az volt olvasható, hogy már
most is érezhető az eddig megtett intézkedések hatása a közbiztonságban –
40 százalékkal csökkentek a bolti lopások, újra visszatért a bizalom a
rendőrség felé -, de tisztában van vele, hogy olyan állapotok uralkodtak
el hazánkban, amelyek miatt jogos és megalapozott a sokak által
megfogalmazott igény a további szigorításra.

A miniszterelnök az
eddigi intézkedésekről és eredményekről azt írta, hogy a “Három csapás”
törvény, a kis értékű lopások szigorúbb büntethetősége, vagy a rendőrség
megerősítése már most érzetetik hatásukat.

A közbiztonság
javulását főleg azok érzik, akik vidéken, kistelepülésen laknak. Az
elmúlt években a kis falvak sokaságában szűnt meg a békés élet
lehetősége – különösen az ország észak-keleti részében – írta.

Ma
már sokkal több rendőr szolgál ezeken a területeken és rendszeresek a
fokozott ellenőrzések, sokszor a megyei rendőr-főkapitányság bevetési
szolgálatának munkatársaival, esetenként a készenléti rendőrség
állományával megerősítve. Ennek köszönhetően nagyon sok elkövetőt
sikerül elfogni – közölte a miniszterelnök a közösségi honlapon.

Mint hozzátette: március 6-tól közel kétezer új rendőrt állítanak munkába, ami tovább erősíti a közbiztonságot.

“Az
emberek a szocialista kormányok alatt nem bíztak a rendőrségben, és
sokszor nem jelentették be az ellenük elkövetett bűntetteket. Ma már a
rendőrökben ismét a védelmezőt látják, így nagyobb bizalommal fordulnak a
hatóságokhoz” – jelentette ki, azzal együtt, hogy az intézkedések
hatására az idáig ismeretlen bűntettek is a rendőrség látókörébe
kerülnek, és a határorozott fellépésnek köszönhetően a felderített ügyek
száma is jelentősen növekszik.

Címkék: Belföld