Dílereket fogtak Józsefvárosban

Kábítószerrel való visszaélés bűntett gyanúja miatt indított eljárást öt magyar és egy külföldi férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi kapitánysága - közölte a rendőrség szerdán a honlapján.

A
nyomozók hétfő este a VIII. kerületi Nagyfuvaros utca egyik épületének
két lakásában házkutatást tartottak, mivel előzetes információk szerint a
lakásokban kábítószer-kereskedelem folyt.

A rendőrök az egyik
lakásban elfogtak, majd előállítottak két férfit. A lakásból kisebb
mennyiségű kábítószergyanús anyag és egy gáz-riasztófegyver – az ahhoz
tartozó lőszerekkel – került elő – olvasható a honlapon.

A másik
lakásból három magyar és egy külföldi férfit állítottak elő.
Lefoglaltak egy gáz-riasztófegyvert az ahhoz tartozó lőszerekkel, egy
digitális mérleget kábítószergyanús maradvánnyal, valamint kisebb és
nagyobb méretű nejlontasakokat kábítószergyanús anyagmaradványokkal.

A
gyanúsítottak az elfogásukkor kidobtak az ablakon egy szövettáskát,
amelyben több mint 80 gramm zöld színű, kábítószergyanús növény, csaknem
100 kábítószergyanús tabletta és egy digitális mérleg volt – közölte a
rendőrség.

A gyanúsítottakkal szemben kábítószerrel való
visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a további
eljárást a BRFK folytatja le.