Újra gyanúsítják Weinek Leonárdot

Újabb tanácsadói szerződés miatt hallgatta ki gyanúsítottként a Központi Nyomozó Főügyészség Weinek Leonárd egykori zuglói SZDSZ-es polgármestert – közölte a Magyar Nemzet.

Fazekas Géza, a nyomozó hatóság szóvivője a lapnak azt mondta: a december 15-én két rendbeli jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel meggyanúsított korábbi polgármestert a folytatólagos eljárásban egy volt VII. kerületi képviselővel szociális ügyekkel kapcsolatos tanácsadásra kötött szerződés miatt hallgatták ki.

Az ügyészség gyanúja szerint 2007. április elsejétől 2008. december végéig havi bruttó 300 ezer forintot fizettek ki jogtalanul, és ezzel összesen 7,9 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a XIV. kerületi önkormányzatnak.

A Magyar Nemzet úgy tudja, az újabb gyanúsításban szereplő tanácsadó egy volt erzsébetvárosi MSZP-s képviselő. Weinek Leonárdot decemberben kétrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsították meg, azt feltételezik, fiktív tanácsadói szerződéseket kötött Hunvald György ismerőseivel.