Lezuhant az alagút tetejéről és meghalt egy férfi

A Váralagút tetejéről a járdára zuhant és szörnyethalt egy fiatal férfi Budapesten, az I. kerületi Clark Ádám téren kedd délelőtt - közölte a rendőrség.

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet. Az első információk szerint az idegenkezűség kizárható – tette hozzá Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Utoljára tavaly szeptemberben zuhant le egy férfi, ő öngyilkosságot követett el. Korábban is több baleset színhelye volt az Alagút: 2010 márciusában egy harmincéves fiatalember esett le a tetejéről, mert fényképezés közben megcsúszott, és ő is meghalt. Hasonló eset 2006-ban és 2007-ben is előfordult.

Számítások szerint kicsi az esélye annak, hogy valaki túlélje a zuhanást, ugyanis 10-15 méter magasról érkezne a betonra. A tragédiák megelőzése érdekében az I. kerületi önkormányzat már megpróbálta szúrós növényekkel, szögesdróttal és öt nyelven figyelmeztető táblákkal megakadályozni, hogy kiüljenek az emberek a tető szélére. Ezt kétszer kellett felállítani, ugyanis volt, hogy ellopták. Ettől függetlenül időről időre bekövetkezik a szerencsétlenség. Ezen az sem változtat, hogy a Clark Ádám térről kamera figyeli a helyszínt, ugyanis nincs szankció arra, ha valaki kiül a párkányra.

A területet hasznosításáról számos terv született. Az 1800-as években építettek egy öntöttvas vázú pavilont az Alagút-tetőn, de az első világháború előtt elbontották. Aczél Péter I. kerületi főépítész a Heti Válasznak korábban azt nyilatkozta, hogy egy vendéglátó helyet terveztek a tetőre, de a megépítésére még nem került sor.