Lefejelte fia igazgatóját

Szóváltás után lefejelte egy diák apja az egyik budapesti, VI. kerületi iskola igazgatóját, ezért a rendőrség eljárást indított ellene.

Az iskola egyik tantermébe bementek az egyik diák szülei, leültek a hátsó padba és a tanárnő felszólítására sem hagyták el a helyiséget. Ezért, a tanárnő az iskola igazgatójától kért segítséget, aki szintén többször felszólította a szülőket arra, hogy hagyják el a tantermet, mert megsértik az iskola házirendjét.

A szülők végül távoztak, azonban az iskola bejáratánál szóváltásba keveredett az igazgatóval az apa, aki trágár szavakat kiabált. Ezután fejelte le a középkorú igazgatót, akinek az elsődleges megállapítások szerint könnyű sérülést okozott.

A férfit a járőrök a helyszínen elfogták, és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, illetve súlyos testi sértés kísérlete miatt indítottak ellene eljárást.