Feltörtek egy mentőautót mentés közben

Ellopták a műholdas helymeghatározó (GPS) készüléket egy mentőautóból vasárnapra virradó éjjel a VIII. kerületben, ahová egy szívroham miatt riasztották a mentőket - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója.

Győrfi Pál közleménye szerint éjjel 1 óra körül szívrohamhoz riasztották a mentőket egy VIII. kerületi lakásba. Miután a beteget ellátták és visszatértek a járműhöz, a bal első ablaküvegét betörve találták, a GPS készülék pedig a tartóeszközével együtt eltűnt a kocsiból.

A GPS pótlására a mentőknek nincs forrásuk, az anyagi kár mellett pedig az esetkocsi órákra üzemképtelenné is vált – tette hozzá a kommunikációs igazgató. A mentőautó felszerelését átpakolták és átszerelték egy másik mentőkocsiba, s azzal folytatták a munkát a mentősök. Az ügyben rendőri eljárás indult – közölte Győrfi Pál.