Perverz újraelosztás óriásplakáton

Kétharmados átverés a kétharmad kihasználásával – ez az új szja a zöldek szerint. Most plakátokkal kampányolnak Orbánék ellen.

Nem erről volt szó – dörgöli az Orbán-kormány orra alá az LMP, most már óriásplakátokon is, országszerte. A hét helyszínen (Budapesten, Kecskeméten, Miskolcon, Egerben, Tatabányán, Dunakeszin, Gödön és Ajkán) elhelyezett hirdetéseken a párt aktivistáit látjuk, amint éppen kevesebbet keresnek az új egykulcsos szja miatt, amelyet a Fidesz jóléti intézkedésként harangozott be. A kormány hazudott, amikor azt mondta, senki sem fog rosszul járni, hiszen mindenki kevesebbet kap, aki nem keres legalább havi bruttó háromszázezer forintot – közölte az LMP.

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

A minimálbért keresők havi kiesése pár ezer forint, ám „ezeknek az embereknek minden fillér számít”. A közszférában dolgozók bérkeresetét a lecsökkentett cafeteria-kerettel ellensúlyozzák, a gyermekek utáni kedvezmény pedig két gyerek esetén kevés és a kisebb keresetűek igénybe sem tudják venni. Közben nőnek a gyógyszer- és az élelmiszerárak, „megvágják a gyógyszerkasszát, megcsonkítják az álláskeresési járadékot”, emelik a nyugdíjjárulékot. „Egyedül a jómódúak kapnak adócsökkentést”. A „perverz újraelosztásnak” hála a vezető politikusok havi fizetése négyszázezerrel nő – fogalmaztak.

Scheiring Gábor – Fotó: Neményi Márton / fn.hu

A kormány tehát „a kétharmados felhatalmazásával visszaélve átverte az emberek kétharmadát” – mondta Scheiring Gábor LMP-képviselő a budapesti plakát alatt. Leszögezte, hogy az LMP szerint nem növelni, hanem csökkenteni kellene a különbségeket, amelyet zöld munkahelyteremtéssel, járulékcsökkentéssel és a jóléti szolgáltatások forrásainak növelésével lehetne elérni. A kormány “a költségvetés lyukainak betömködéséhez” – amelyeket meglátása szerint éppen az adócsomaggal ütöttek – megnyirbálja a jóléti szolgáltatásokat. Ezen intézkedések között említette, hogy a munkanélküli segély, valamint a közmunka programok forrásainak csökkentésével vonnak el pénzeket. Leszögezte, hogy az LMP számára ez elfogadhatatlan.

Fotó: Neményi Márton / fn.hu

Arra a kérdésre, hogy pontosan mennyit költenek a kampányra, nem tudott pontos választ adni, de szavai szerint a plakátok, az internetes kommunikáció és a lakossági fórumok költségei kijönnek abból, “amit egy átlag felett keresőnek most a kormány bőkezűen odaadott.” A Hungária körúton (éppen hogy) látható plakát egyébként nincs szerencsés helyen: kevés a gyalogos és nincs olyan közel a legközelebbi kereszteződésről pedig még nem látni az üzenetet.

Címkék: Belföld