Elutasították Kármán Irén keresetét

Elutasította a bíróság Kármán Irén keresetét, amelyben az újságíró a többi között 4 millió forint vagyoni és 2,7 millió forint nem vagyoni kártérítést kért a Nemzeti Nyomozó Irodától jó hírnév megsértése miatt.

A bíróság arra hivatkozva utasította el keresetét, hogy álláspontjuk szerint a rendőrség szubjektív véleményt fogalmazott meg és nem tényt közölt, amikor azt nyilatkozta, a Kármán Irén sérelmére elkövetett bűncselekmény “nem ott, nem úgy és nem akkor” történt – mondta el Kármán Irén felperes a keddi tárgyalást követően az MTI-nek. Elmondása szerint a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítélete ellen fellebbezni fognak, mert szerintük ez nem tényközlés volt.

Kármán Irén 2009 áprilisában nyújtott be keresetet, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda felelősségét, és 4 millió forint vagyoni, valamint 2,7 millió forint nem vagyoni kártérítés megfizetését kérte. Szerepelt a keresetlevélben az is, hogy az alperes NNI sajtótájékoztatón mondja el, hogy megsértette Kármán Irén jó hírnevét.

A periratok szerint Cs. Zoltán, az NNI egykori bűnügyi főosztályvezetője 2007 július 4-én, majd másnap több műsorban is – a felperes szerint – valótlan tényeket közölt a bűncselekménnyel kapcsolatban. A Nap-kelte című műsorban a főosztályvezető azt mondta, a felperes sérelmére elkövetett bűncselekményt “nem ott, nem úgy és nem akkor” követték el.

Ez a kijelentés képezi felperes keresetének alapját, mert nyomozó újságíróként szerzett szakmai hírnevét, és hitelét rontották le ezzel a bíróság ismertetése szerint.

Kármán Irén újságírót – aki az 1990-es évek olajszőkítési ügyeivel foglalkozott – elmondása szerint 2007. június 22-én éjszaka Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba, majd brutálisan megverték, és összekötözve a lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá.
A nyomozást végző Nemzeti Nyomozó Iroda július elején sajtótájékoztatót tartott az ügyben, ahol elhangzott: a beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy Kármán Irént nem ott, nem akkor és nem úgy bántalmazták, ahogy korábban vallomásában elmondta.