Kiraboltak és bántalmaztak egy idős nőt

Kiraboltak és súlyosan bántalmaztak egy idős asszonyt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátán, az ezer forintot zsákmányoló elkövetőket a rendőrség elfogta, őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatott a rendőrség hétfőn.

Saját hálószobájában lepték meg az egyedül élő, éppen lefekvéshez készülődő 80 éves asszonyt a fekete ruhába és sapkába öltözött elkövetők Sátán a napokban – ismertette az esetet Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

Mint mondta: a nő a ház ajtaját este gondosan bezárta, a portát pedig egy házőrző kutya vigyázta, ám ez is kevés volt. A két betolakodó közül az egyik szó nélkül ütlegelni, majd fojtogatni kezdte a védtelen asszonyt, közben elváltoztatott hangon követelte a pénzt.

Végül alig ezer forintnyi aprópénzzel távoztak a helyszínről.
A súlyosan bántalmazott nő a szomszédoktól kért segítséget, az orvos vizsgálat szerint a bántalmazás miatt 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A helyszíni szemle szerint a két elkövető a hátsó tűzfalon lévő padlásbejárón keresztül jutott be a házba, majd a padlásról a konyhán keresztül a hálószobába.

A rendőrök még az elkövetés éjszakáján elfogták azt a két férfit, akiket súlyos testi sértés és rablás bűncselekményével gyanúsítanak. A bíróság előzetesen letartóztatta őket.
Az elkövetők egyike többszörös visszaeső, ez idáig 12 alkalommal volt büntetve, lopás vétsége, lopás bűntette, rablás bűntette, garázdaság bűntette, testi sértés bűntette, sikkasztás vétsége, önbíráskodás bűntette, valamint kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése miatt.