Milliós antik bútorokat foglaltak le

Hárommillió forint értékű antik bútorokat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Hegyeshalomnál.

A pénzügyőrök különböző, az 1800-as évekből származó biedermeier bútordarabokat – karosszéket, kihúzható asztalt, valamint szekrényt -, továbbá egy 1930-ból származó art deco fürdőszoba-garnitúrát és fa virágtartó szekrényt találtak.


A magyar sofőr azt mondta, Nyugat-Európába szállítja őket. A tizennégy antik darab mindegyike a kulturális javak körébe tartozó tárgy, ő azonban nem rendelkezett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal kiviteli engedélyével.

A pénzügyőrök ezért lefoglalták a rakományt és visszaélés kulturális javakkal bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a sofőr ellen.