Gyurcsány a Történelem Urának nevezi Orbánt

A volt kormányfő szeretné hinni, "hogy nem lehet megvenni az LMP-t."

Gyurcsány Ferenc szerint Fidesz-politikusok szivárogtatják, hogy az alkotmányozás parlamenti vitájában visszamódosítanak néhány általuk hozott alkotmánymódosítást. A szocialista képviselő legújabb blogbejegyezésében arra keresi a választ, mi állhat ennek hátterében.

Szerinte nem “jobb belátásra tértek a fideszes urak”, ez – mint írja – “sima csábítás”, mert az több mint kínos lenne, ha a koalíció tényleg csak a Jobbikkal alkotmányozna. A Fidesz tettestársat keres a “centrális politikai erőtér” alkotmányos rendszerének megalkotásához. “Az MSZP szóba sem jön, de akkor ki marad? Egyetlen lehetőség, hogy az LMP beadja a derekát” – írja a volt kormányfő.

Gyurcsány úgy véli: megvennék az ellenzéki pártot, engednék neki “kiharcolni” az Alkotmánybíróság megerősítését. Így az LMP azt mondhatná, volt értelme részt venni az “alkotmányozásban”. Az MSZP-s képviselő abban bízik, hogy a Lehet Más a Politika sokat hangoztatott elvi politizálása mögött van személyes erkölcsi és politikai fedezet.

Ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy nehéz ellenállni a „Történelem Urának”. “Mert mint tudjuk a Fidesz mögött az Ő akarata húzódik meg. S ha ő Orbán Viktor által közvetíti a végső igazságot és hív küzdelemre, akkor nincs mit tenni: menni kell. Tényleg menni kell?” – teszi fel a kérdést írása végén a volt kormányfő

AJÁNLOTT LINK:

Madzag, méz, Fidesz, LMP (kapcsolat.hu)