Gyurcsány: Viktor a rengetegben

"Évtizedek óta nem volt nemzetközileg ilyen elszigetelt kormányunk."

Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében – Tamási Áron Ábel-trilógiájára utalva – azt írja, hogy a kormányfő többedszer téved el a “külpolitika rengetegében”. Véleményét a szocialista politikus arra alapozza, hogy Orbán Viktor Mubarak elnöknél tette látogatása után azt mondta, Egyiptom kulcsszerepet játszik a térség stabilitásában.

“Erre nesze neki, lázad a fél ország, az összecsapásoknak több mint száz halálos áldozata van.”

A volt kormányfő ezt fiaskónak tartja, és ezzel magyarázza, hogy az EU soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnöke egy szót sem szól az egyiptomi válságról. Gyurcsány furcsállja azt is, hogy sem Orbán Viktor, sem külügyminisztere nem ment el Davosba, ahol vezető téma Európa, és az euró jövője volt.

Az ellenzéki képviselő írásában a magyar-orosz kapcsolatokra is kitér. Szerinte a moszkvai magyar nagykövet egy korábbi levélben azt állította, hogy a kétoldalú viszonyt átszőtte a korrupció, de mostantól minden más lesz. A vádat azonban az oroszok magukra vették és ennek kapcsán immár bizonyítékokat várnak a diplomatától és a magyar kormánytól.

Gyurcsány Feren szerint ezért “nem tud elintézni semmit ez a kormány Moszkvában, ezért nem tartják sokra Brüsszelben, ezért nem fogadják Washingtonban. Amit meg mostanában kapott Berlinben és Párizsban, arról meg jobb nem beszélni.” Évtizedek óta nem volt nemzetközileg ilyen elszigetelt kormányunk – állítja a volt kormányfő.

AJÁNLOTT LINK:

Viktor a rengetegben (kapcsolat.hu)
Orbán az “idétlen” Gyurcsány-hibáról Egyiptomban (hír24)

Címkék: gyurcsany