Foglyokat hűtenek, lógatnak, kínoznak a kalózok

A szomáliai kalózok rendszeresen kínozzák foglyaikat és élő pajzsként használják őket - jelentette ki kedden Buster Howes vezérőrnagy, a kalózok ellen harcoló EU-NAVFOR parancsnoka.

A tábornok
szerint a kalózok szokásává vált, hogy a vízben vontatnak megkötözött
embereket, fejjel lefelé lógatják, vagy hűtőkamrába zárják őket. Emellett, ha
hadihajó közelít feléjük, gyakran a fedélzetre viszik foglyaikat, és ott kínozzák őket, hogy elrettentsék a haditengerészeket a
támadástól.

“A kalózok egyre gyakrabban elfoglalt hajókkal
hajtanak végre újabb támadásokat, mert tudják, hogy akiket ellenük
küldenek, meggondolják, hogy indítsanak-e támadást olyan hajó ellen,
amelyen foglyok vannak” – mondta Howes.

Buster Howes, aki megöleli leányait miután visszatért egy iraki küldetésből

BÚgy látja, azért bánnak kegyetlenebbül a foglyokkal, mert a kalózkodást elkezdő
szomáliai halászokat felváltották a szervezett, kíméletet nem ismerő
bűnbandák. Erőszakosabbaknak kell
lenniük és jobb fegyverzettel kell rendelkezniük, ha el akarnak
foglalni egy hajót, hiszen a
z ellenük kivezényelt erők is felkészültebbek.

“Egy ideig a kereskedelmi hajókon kialakított
páncélozott ajtajú, élelemmel, ivóvízzel és kommunikációs eszközökkel
is felszerelt “biztos szobák”, ahonnan a hajó turbináit is irányítani
lehetett, menedéket jelentettek a legénység számára, ám az utóbbi
időben többször előfordult, hogy közelről kilőtt rakétagránáttal lőtték
szét az ilyen helyiségek ajtaját, vagy plasztikkal felrobbantották” –
mondta el az EU-NAVFOR parancsnoka.