Földrengés: nincs komoly kár Budapesten

Budapesten sehol sem kellett elhagyniuk lakásaikat a lakóknak, az épületekben sehol nem keletkezett komolyabb kár vagy sérülés a szombat esti földrengés következtében. A budapesti hidak sem károsodtak.

A szombat esti, 4,7 erősségű földrengésben nem károsodtak a fővárosi Duna-hidak és aluljárók – állapította meg a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) vizsgálata, amelyet a főpolgármester és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)intézkedése nyomán végeztek el szombat éjjel.

A BKK közleménye szerint a fővárosban a földrengés után az útellenőrök folyamatosan ellenőrzik a közel 300 hidat és aluljárót, hogy felmérjék a rengések utáni esetleges károsodásokat. Az FKF Zrt. útellenőri szolgálata az ellenőrzések során a Duna-hidakon és nagyobb felüljárókon károsodást, repedést nem észlelt – áll a közleményben.

Az útellenőrök vasárnap és hétfőn is folytatják az ellenőrzéseket. A BKK és az FKF vezetése állandó kapcsolatban áll az útellenőri szolgálattal és hiba észlelése esetén dönt statikus szakértő bevonásáról, az esetleges forgalomkorlátozás elrendeléséről. Az FKF Zrt. 24 órás ügyeletéhez sem érkezett bejelentés károsodásról vagy bármiféle hibáról a földrengés óta eltelt időszakban.

Mindössze vékony repedések

A tűzoltóknál a szombat esti földrengés óta több mint tíz helyről jelezték az ijedt lakók, hogy repedéseket találtak házukon.

A tűzoltók minden egyes esetben kivonultak a helyszínre, megvárták az ügyeletes statikust, aki eddig mindannyiszor megállapította, hogy a repedések vagy korábbiak, vagy csak a vakolaton, illetve a festéken keletkeztek vékony repedések. Ezek a repedések sehol nem veszélyeztetik a házak statikai állapotát, így aggodalomra nincs ok, és mindenhol megnyugodhattak a lakók.

Gudor István, a III. kerület polgári védelmi parancsnoka korábban közölte, hogy nem kellett senkit sem kiköltöztetni abból a két panelépületből, ahol a falakon repedéseket találtak. A statikusok sem a Huszti, sem pedig a Hollós Korvin Lajos utcai épületeken nem találtak a földrengéssel összefüggésbe hozható sérüléseket, repedéseket.

Egy XI. kerületi panelépületben is keletkeztek kisebb károk, a lakóknak itt sem kellett elhagyniuk az épületet. A Gazdagréti téren lévő tízemeletes házban a 7., a 8. és a 9. emeleten a lépcsőházban vakolatdarabok estek le. A szombaton kora este történt, a Richter-skála szerinti 4,7-es földrengés epicentruma Oroszlány térségében volt.

Hétfőre végeznek a fővárosi hidak és felüljárók vizsgálatával is a Fővárosi Közterület-fenntartó ZRt. Szakemberei. Eddig sehol nem találtak károsodást és valószínűleg nem is fognak – mondta el Almássy Kornél, az FKF Zrt. közútfenntartási ágazati igazgatója vasárnap délután.