A Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök esti közleménye szerint a tanúkihallgatások és a beszerzett szakértői vélemények alapján további két embert gyanúsítottak meg, ugyancsak halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.
A nyomozás során a rendőrség korábban hat embert gyanúsított meg. Valamennyien szabadlábon védekeznek. A BRFK tájékoztatása szerint a két újabb gyanúsított a rendezvény biztonságos lebonyolításáért felelt.
Az MTI a kora délutáni órákban számolt be az ügyet jól ismerő forrásra hivatkozva, hogy a rendőrség pénteken befejezi a nyomozását; az értesülést Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője nem sokkal később megerősítette. A rendőrségi csütörtök esti közleménye mindehhez még hozzátette: a rendőrség az iratokat január 31-én vádemelési javaslattal küldi meg az illetékes ügyészségnek.
A BRFK eredetileg kettőnél több ember halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége megalapozott gyanúja miatt indított ismeretlen tettesek ellen büntetőeljárást a szórakozóhelyen történtek miatt, de a rendőrségi felhívás és adatgyűjtés eredményeként megállapították, hogy a tragédia estéjén kialakult tülekedésben 14 ember szenvedett nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket, ezért a BRFK szerda óta halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytatja az eljárást. A nyomozás során a rendőrség hat embert vont gyanúsítottként eljárás alá, illetve száztíz embert hallgatott ki tanúként.
Január 15-én a West Balkán szórakozóhelyen a diszkóból kiáramló tömegben három lány vesztette életét. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány közlése szerint fulladás okozta.
A szórakozóhelyet a terézvárosi jegyző január 19-én 90 napra bezáratta, majd a West Balkán néhány nappal később honlapján közölte, hogy végleg bezár.