Tanácsadói díjakat üldöz Papcsák Ferenc

Zugló fideszes polgármestere szerint a kerület előző vezetés törvénytelenül fizetett ki tanácsadói díjakat. Most visszaszereznék a pénzt.

A zuglói önkormányzat a már folyó büntetőeljárás részeként és külön polgári perben is megpróbálja visszaszerezni a kerület korábbi vezetése által törvénytelenül kifizetett tanácsadói díjakat – mondta a Magyar Hírlapnak Papcsák Ferenc, a kerület fideszes polgármestere, hozzátéve, hogy már meg is tették ez ügyben a szükséges lépéseket.

Papcsák Ferenc a lapnak elmondta azt is, hogy a polgármesteri hivatalban széles körű átvilágítás indult, öt évre visszamenőleg ellenőrzik a szerződéseket, amelyek száma több százra tehető. Vannak olyanok, amelyeket már fel is bontottak, és – a kerület korábbi polgármestere ellen folyó büntetőeljárás alapjául szolgáló szerződések mellett – további gyanús megállapodásokat is találtak – írta pénteki számában a Magyar Hírlap.