Két ember őrizetben a győri gázrobbanás miatt

Két embert őrizetbe vettek a keddi győri gázrobbanással kapcsolatban, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A katasztrófavédelmi igazgatót menesztették.

Közveszély-okozással gyanúsítják őket, mivel a feltételezés szerint „közvetlenül hozzájárultak a robbanás bekövetkezéséhez” – mondta Kálmán Gabriella, a megyei főkapitányság sajtóügyeletese.

Kedd délután négy órakor robbant be a gáz a győri Szarvas utcában, egy négyszintes önkormányzati bárház üresen álló első emeleti lakásában. Két lakó és három, a gázszivárgás elhárításán dolgozó tűzoltó megsérült, utóbbiak egyike súlyosan. A detonáció a lépcsőház mind a tizenkét lakását lakhatatlanná tette.

A Kisalföld információja szerint felmentették beosztásából a Győr-Moson-Sopron megyei katasztrófavédelmi igazgatót.

Szűts György alezredes megerősítette az információt a Kisalföldnek, és hangsúlyozta: ez nem függ össze a Győrben kedden történt gázrobbanással, amelyben három tűzoltó megsérült. A további nyilatkozattól elzárkózott.