Négy évet kapott a halálos gázolásért

Halált okozó, ittasan elkövetett gázolás bűntette és más bűncselekmény miatt jogerősen négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy 39 éves férfit a miskolci városi bíróság.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bíróság szóvivője, Szabó József elmondta: a tiszalúci férfit – aki tavaly március 19-én gázolt halálra egy gyalogost, egy másiknak pedig súlyos sérüléseket okozott – négy évre a közügyektől, továbbá öt évre a járművezetéstől is eltiltotta a bíróság.

A Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője, Gaskó Bertalan az eset kapcsán emlékeztetett arra, hogy a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya tavaly júliusban befejezte a nyomozást és vádemelési javaslattal élt a gázolás ügyében.

Az elkövető tavaly március 19-én tiszalúci lakásán egy társasággal italozott, majd közepes fokú alkoholos befolyásoltsággal ült volán mögé és a település belterületén, a jobboldali útpadkára lehajtva, elütötte a vele azonos irányban az úttest szélén gyalogló 22 éves nőt, valamint a szintén gyalogosan haladó, kerékpárját toló 25 éves férfit – ismertette a baleset körülményeit a szóvivő. A gázolás miatt a fiatal nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a 25 éves férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az ittas járművezető a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A 39 éves férfit a rendőrök végül a településen, egy másik autó utasaként, fogták el és állították elő, aki még akkor is folyamatosan ellenállt és megpróbált elmenekülni a hatóság elől.

Gaskó Bertalan arról is beszámolt, hogy tavalyi statisztikai adatok szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 815 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, míg egy évvel korábban 884. Az elmúlt évi balesetekből 39 volt halálos kimenetelű, azokban összesen 44-en vesztették életüket. A megyében átlagosan minden hetedik személyi sérüléssel járó közúti balesetet ittas vezető okoz – tette hozzá.